Vivid - VirtueMart Template

Csalók az interneten

A pandémia kezdete óta, az interneten árusított vírus elleni gyógyszerek száma jelentősen megnőtt. Az utóbbi hetekben a rendőrség több olyan weboldalt és fórumot is azonosított, ahol ismeretlen személyek koronavírus elleni csodaszereket próbálnak meg értékesíteni a lakosság részére. Bármely hirdetés, ami ismeretlen forrásból származó csodaszereket ígér nekünk az átverés és fokozottan kérik, hogy ne vásároljon senki ilyen termékeket.

A Kúrián folytatódik az ügy

A Debreceni Ítélőtábla bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottat a felindulásból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól. Az ítélőtábla szerint a vádlott jogos védelmi helyzetben volt, amikor megszúrta a sértettet. A sértett késsel támadt a feleségére, a vádlott pedig az édesanyja védelmére kelt, az őt ért támadást hárította el, aminek során megszúrta a sértettet. Mivel a bűnösség kérdésében ellentétes döntést hozott az ítélőtábla, megnyílt a harmadfokú eljárás lehetősége. Az ügyészség a felmentő ítélet miatt fellebbezett, így az ügy a Kúrián folytatódik.

Folytatódik a burkolatjavítás az M3-as autópályán Gyöngyösnél

Csütörtökön folytatódnak a lokális burkolatjavítási munkálatok az M3-as autópályán Gyöngyös térségében. A munkavégzés február 25-én és 26-án, valamint március 1-én, a 82-es és 77-es kilométerszelvények között zajlik. A 8 és 16 óra közötti munkálatok ideje alatt a forgalom egy sávra szűkül, továbbá 80 km/órás sebességkorlátozást is bevezetnek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a torlódások hosszának minimalizálása érdekében kellő időben és egymást segítve soroljanak be a forgalmi sávba. A javítási munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért indulás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről.
forrás: www.utinform.hu

Megemlékezés a bűncselekmények áldozatairól

A bűncselekmények áldozatainak tiszteletére emléknapot szervezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a miskolci Evangélikus templomban, február 22-én. A megemlékezésen Sándor Frigyes evangélikus lelkész mellett imát mondott még Domokos Tibor r. törzsőrmester a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztály munkatársa, korábbi lelkipásztor. Ezt követően az emléknap részeként Dr. Mecser Tamás r. ezredes mb. megyei rendőrfőkapitány meggyújtotta az emlékezés gyertyáját. A záróimádságot Hangó István református lelkipásztor mondta el.
Forrás: police.hu

Villanyoszlopnak ütközött

Tisztázatlan körülmények között betonoszlopnak ütközött egy személyautó február 23-án a kora reggeli órákban Szerencsen, a Csalogány utca és a Szűk utca kereszteződésénél. Az ÉMÀSZ dolgozói az oszlopot áramtalanították. Személyi sérülés nem történt, az autó jobb első oldala és kereke sérült meg a baleset során.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 324

Yesterday 865

Week 1189

Month 21453

All 1100456

Currently are 163 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions