Vivid - VirtueMart Template

A szerencsi polgármester ajándéka

Nyiri Tibor, Szerencs város polgármestere a közelgő ünnep alkalmából naranccsal és szaloncukorral kedveskedett a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde csöppségeinek. A gyerekek által is kedvelt finomságokat Kecskésné Nagy Edit, intézményvezetőnek adta át a város első embere. Az ajándék szétosztásáról a vezetőóvónő gondoskodik, aki köszönetet mondott Nyiri Tibornak a kedves ajándékért.

Egy vászontáskányi boldogság

A Szerencsi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai december 11-ig várják azoknak a jóérzésű embereknek a segítségét, akik használt, azonban még jó állapotú játékkal, ruhaneművel, gyümölccsel, vagy édességgel csempésznének boldog karácsonyi hangulatot a hátrányos helyzetben élő gyerekek életébe. A családsegítő szolgálat dolgozói folyamatosan kapcsolatban vannak a Szerencsen, Mádon, Monokon és Rátkán nehéz körülmények között élő gyerekekkel és szüleikkel. Fontos hangsúlyozni azt, hogy ezek a csöppségek nem igazán ismerik az ajándékozás fogalmát, ezért nem is kapnak egy kis meglepetést sem karácsonykor. Fenyőfával, kisebb díszekkel és játékokkal a gyereknek boldog ünnepi hangulatot lehetne varázsolni. Tegyünk jót, hogy a hátrányos helyzetű csöppségeknek is örömteli lehessen a szeretet ünnepe.

Jóságos fehérszakállú a Gyárkerti óvodában

A Szerencsi Óvoda és Bölcsőde Gyárkerti épületbe járó Csalogány és Lepke csoportos csöppségeihez december 3-án délelőtt érkezett meg a Mikulás és Krampi a segítője. A nevelési intézmény bejáratát az ügyes kezű óvodapedagógusok díszítették fel, ezzel is jelezték azt, hogy nagyon várják már a kicsik a jóságos fehérszakállú érkezését. A gyerekek a hűvös téli idő ellenére vidáman, az ünnepkörhöz kapcsolódó dalokkal és versekkel köszöntötték a Télapót. Az ovisok a szép műsorért cserébe és azért mert egész évben jól viselkedtek egy édességgel teli csomagot vehettek át a jóságos öregúrtól.

Helyére került a kerékpátút új hídja

Napjainkban ismét utat tört magának a kerékpározás. Szabadidős tevékenységként és sportként is sokan választják a mozgás eme formáját. A kormány nagy hangsúlyt fektet a kerékpáros utak fejlesztésére és újak építésére. Térségünkben 37-es számú főútvonal mellett, Sátoraljaújhely irányába a kerékpáros út építése folyamatosan halad, és egyes részeken már az aszfaltozással is végeztek. November utolsó napján látványos szakaszába lépett a kerékpárút építésének munkálata, beemelték a híd acélszerkezetét. A Kemecsén készített túlméretes építményt egy 28 méteres szerelvény szállította a helyszínre. A Szerencs-patakon átívelő 20 tonnás acél hídszerkezetet egy 160 tonnás daru segítségével helyezték a pillérekre. A nagy pontosságot igénylő művelet során a szükséges manővereket a daru irányítója másfél óra alatt, probléma nélkül elvégezte. A 19 méteres szabad nyílás fölé egy 20 méteres hídszerkezet került. A maga 3,70 méter szélességével, 2,26 méter tényleges utat tud biztosítani a kerékpáros forgalom részére. A 4-4 pilléren elhelyezkedő híd stabilitását a földbe helyezett 1,4 méter átmérőjű, 3,5 méter mélyen a földben lévő betonpillérek biztosítják, amik egészen a talaj teherhordó rétegéig hatolnak le. Az építkezést kivitelező nyíregyházi Közmű Generál Kft. igazgatója Ágoston Zoltán szerint a kerékpáros közönség a jövő év folyamán veheti birtokba az utat.

Cipősdoboznyi szeretet Megyaszón

Halászné Kovács Andrea, családsegítő szolgálat munkatársa kezdeményezésére december 15-ig várják azoknak a jóérzésű embereknek a segítségét, akik egy cipősdoboznyi használt, azonban jó minőségű játékkal, ruhaneművel, édességgel és könyvekkel kedveskednének a megyaszói hátrányos helyzetű családban élő gyerekeknek. Hajdú Istvánné, a község polgármestere támogatja az ötletet, amellyel több családnak lehetne egy kis kedves cipősdoboznyi ajándékkal kedveskedni a szeretet ünnepe előtt. Az összegyűjtött adományokat a megyaszói családsegítő szolgálat dolgozói juttatják el a rászorulókhoz.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 1273

Yesterday 1035

Week 2779

Month 8225

All 990545

Currently are 190 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions