Tét nélküli mérkőzésen kaptak ki a szerencsiek
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2021. máj. 14. péntek, 11:28
- Megjelent: 2021. máj. 14. péntek, 11:28
- Írta: dankoviki
- Találatok: 817
Sátoraljaújhely csapata ellen játszotta az SZVSE felnőtt kosárlabda csapat az utolsó mérkőzését május 6-án. Endrész Tamás, edző elmondta, hogy ennek a mérkőzésnek az alapszakaszban elért helyezésük szempontjából már nem volt tétje, hiszen a bajnokság 4. helyén végeztek. Ezen a találkozón már az volt a cél, hogy próbáljanak meg olyat gyakorolni, amit majd a megyei döntőn a bronz éremért folyó harcban a Szikszó csapata ellen használhatnak majd a védekezésben és támadásban egyaránt. Az edző kiemelte azt, hogy érződött a fiúkon, hogy nem olyan nagy lelkesedéssel küzdöttek, de az első félidő így is harcosra sikeredett. A második játékrészben érződött, hogy a tét nélküli találkozó rányomta a bélyegét a fiúk hozzáállására. A szerencsiek motiváció hiányában nagy arányban kikaptak a vendégektől 65-95 arányban. A megyei döntőt május 29-én játsszák a Miskolci Egyetemi Csarnokban.
Folytatódik Szerencsen a szenvedélybetegségek megelőzése
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2021. máj. 14. péntek, 10:01
- Megjelent: 2021. máj. 14. péntek, 10:01
- Írta: dankoviki
- Találatok: 888
Idén május 29-én zárult az a két éves Európai Unió által támogatott projekt, amely a szenvedélybetegségek kezelésére, megelőzésére és visszaszorítására adott lehetőséget a szakembereknek. A projekt keretében prevenciós előadások, családi nap és sport nap is szerepelt a programok között.
Művészetterápia a karantén idején
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2021. máj. 14. péntek, 10:00
- Megjelent: 2021. máj. 14. péntek, 10:00
- Írta: dankoviki
- Találatok: 899
Schlosserné Báthory Piroska, művésztanár 2017-ben indította el a képzőművészet, a rajzolás és a festészet iránt érdeklődőknek délutáni műhelyfoglalkozásait a szerencsi Rákóczi-várban. Idén a szokásos Szerencs Város napja alkalmából szervezett kiállítást személyes jelenléttel nem tudták megszervezni, azonban online formában a karantén ideje alatt készült alkotások megtekinthetők a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár közösségi oldalán.
Sportolás karantén idején - helyes kondipark használat
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2021. máj. 13. csütörtök, 12:11
- Megjelent: 2021. máj. 13. csütörtök, 12:11
- Írta: dankoviki
- Találatok: 863
A jó idő beköszöntével, a hosszú ideig tartó bezártság után többen úgy döntenek, hogy elkezdenek, vagy éppen újrakezdenek sportolni. Több mozogni vágyó az edzőtermek helyett inkább a természetet választja. Bukovenszki Gábor, személyi edző a kondipark helyes használatát mutatja be az érdeklődőknek a Globo Magazin Sport percek rovatában.
Aszfaltozás a Tiszaladány és Taktabáj közötti útszakaszon
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2021. máj. 13. csütörtök, 12:03
- Megjelent: 2021. máj. 13. csütörtök, 12:03
- Írta: dankoviki
- Találatok: 905
Folyamatosan készül a Tiszaladány- Taktabáj közötti út felújítása. Június közepéig egy 7,7 kilométer hosszú útszakasz megújításán dolgoznak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság szakemberei. Az elmúlt években sok panasz érkezett az arra közlekedőktől a magyar közút igazgatóságára, hogy az út minősége nem megfelelő, többeknek anyagi káruk is keletkezett azért, mert az útviszonyok nem megfelelőek voltak ezen a részen. Félpályás forgalomkorlátozásra kell számítani az arra közlekedőknek.
További cikkeink...
- Nehezített felkészülésből győzelem
- Új gépek és járda Gesztelyben
- Fejlesztések a Mezőzombori óvodában
- Oltóbusz érkezett Bekecsre
- Autóalkatrész gyár épül Sajókeresztúrban
- Fokozott ellenőrzés a gyalogátkelőhelyeknél
- Vonattal a kedvelt kerékpáros turisztikai térségekbe
- A sértett életébe került a mobiltelefon
- Rendőrkézen a dílerek
- Matrica a hulladékgyűjtőn
Alkategóriák
Hirdetések
A Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja
Globo Heti Műsorújság
SFbBox by afl odds
Today 723
Yesterday 706
Week 723
Month 20987
All 1099990
Currently are 54 guests and no members online















