Vivid - VirtueMart Template

TÉLŰZŐ MULATSÁG BEKECSEN

Hagyományőrző jelleggel, második alkalommal szervezték meg a Bekecsi Télűző- Tavaszváró Mulatságot a Polgármesteri Hivatal előtti téren március 7-én, ahol raguleves és forraltbor- főző versenyt hirdettek. Bodnár László a település polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, aki a színpadra konferálta a mulatságra szervezett gasztroverseny képviselőit.

Bővebben: TÉLŰZŐ MULATSÁG BEKECSEN

VÉSZHELYZETET HIRDETETT A KORMÁNY

Az Operatív Törzs március 11-én, tájékoztatóján bejelentette, hogy a koronavírus elleni védekezés miatt a kormány úgy döntött, hogy rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet rendeltek el az ország teljes területére. Ennek értelmében beutazási tilalmat rendeltek el Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból. Ezekből az országokból senki nem léphet be az országba, kivéve a magyar állampolgárok, akik azonban egyből otthoni karanténba kerülnek. Ezt a rendőrség fogja ellenőrizni. Bejelentették továbbá, hogy a szlovén és az osztrák határokon is szigorítások lesznek, a vonatok és a buszok közlekedését leállítják. Ha a határokon valaki valótlant állít, honnan lépne be az országba, azt szankcionálják, de ellenőrizni is tudják, például cellainformációk alapján. Ezek az intézkedések a lehető leghamarabb, de legkésőbb éjféltől lépnek életbe. Továbbá bejelentették, hogy az egyetemeken intézménylátogatási tilalmat rendeltek el, itt csak távoktatás lehetséges. Az épületek bezárnak, ennek az oka a sok külföldi hallgató. Az európai helyzet azonban nem indokolja, hogy az iskolák is bezárjanak, mivel a gyerekek a legkevésbé kitettek a vírusnak, de a kormány folyamatosan figyeli a helyzetet. De a Határtalanul programot felfüggesztik, a külföldi kirándulásokat pedig a diákoknak is megtiltják. A kormány megtiltotta a 100 főnél nagyobb beltéri, valamint az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását. A miniszter kiemelte, hogy a bevásárlóközpontokra a fenti tiltás nem vonatkozik, de a színházakra, mozikra igen. Az áruszállítást ezek az intézkedések egyelőre nem érintik. Az még nem eldöntött, hogy ez a korlátozás vonatkozik-e a templomi misékre, de az már biztos, hogy az Országgyűlés fog ülésezni.

TOKAJI MÁRCIUSI NAGYKÓSTOLÓ BUDAPESTEN

Csaknem hatvan tokaj-hegyaljai pincészet mintegy 160 borával, külön aszúteremmel és minikurzusokkal várja a közönséget a Tokaji Március Nagykóstoló március 14-én a budapesti Corinthia Hotelben. A Winelovers által szervezett tematikus nagykóstolón Tokajtól Mádon és Erdőbényén át Sárospatakig a borvidék vezető termelői azt mutatják meg, hogy hol tartanak most a száraz és késői szüretelésű borok, a szamorodni és az aszú. A szervezők közleménye szerint a nagykóstoló nem csupán borstílusok, de szőlőfajták tekintetében is széles áttekintést nyújt Tokaj-Hegyalja kínálatából. A borvidéken engedélyezett mind a hat szőlőfajta - furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, kövérszőlő, kabar és zéta - képviseltetni fogja magát fajtaborként vagy házasításban. Kiemelt szerepet kap természetesen a furmint, ez a szőlőfajta ugyanis az utóbbi időkben végérvényesen betört a nemzetközi piacokra és elismerést szerzett az egész hazai ágazatnak - emlékeztetnek a szervezők. Mint kiemelték, a tokaji aszú az őt megillető exkluzív környezetben mutatkozik be: a vendégek külön aszúteremben térítés ellenében választhatnak a kínálatból és nyugodt körülmények között ízlelgethetik kedvenceiket. A kóstolás mellett a rendezvény komoly hangsúlyt fektet a borral kapcsolatos edukációra is: az érdeklődők 30 perces, ingyenes pop up kurzusokon szerezhetnek ismereteket egy-egy aktuális témával kapcsolatban. A szervezők közölték, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésként az idei kóstolón több óvintézkedést is bevezetnek. Forrás: MTI

HOSSZABB NYITVATARTÁSSAL IS SEGÍT A NAV

A személyijövedelemadó-bevallási tervezetekkel, és minden, szja-bevallással kapcsolatos kérdésben rendkívüli ügyfélfogadással segít a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának kazincbarcikai, ózdi, mezőkövesdi, sátoraljaújhelyi, tiszaújvárosi, szerencsi és encsi ügyfélszolgálata március 16-án és 17-én. A rendkívüli ügyfélfogadási időben nyújtott szolgáltatások körébe tartozik a eSZJA-ügyintézés, tájékoztatás, ügyfélkapu-ügyintézés, bevallások átvétele, csekk és nyomtatvány kiadása, valamint bankkártyás befizetés. A NAV miskolci központi ügyfélszolgálata (Miskolc, Kazinczy utca 19.) továbbra is hétfőn és szerdán 8 óra 30 perctől 18 óráig, kedden és csütörtökön 8 óra 30 perctől 12 óráig, pénteken 8 óra 30 perctől 11 óra 30 percig várja ügyfeleit, akik online, a NAV honlapján keresztül is foglalhatnak időpontot.

LEGYÜNK ÓVATOSAK

Szerencs város vezetésének döntése értelmében március 11. napjától minden az önkormányzat, illetve önkormányzati intézmény által vagy közreműködésével szervezett rendezvény elmarad határozatlan ideig, így a március 13-15 közötti időszakra meghirdetett ünnepi programok is. Szerencs város polgármestere közleményben tájékoztatta a lakosságot a Magyarországon is megjelelő járvány miatt meghozott helyi intézkedésekről. Nyiri Tibor a koronavírusról szólva hangsúlyozta, hogy pánikkeltésre semmi ok, azonban kérte a megelőző óvintézkedések bevezetését és betartását. Többek között felhívta a figyelmet az alapos és gyakori kézmosásra, köhögéskor és tüsszentéskor az orr és száj papírzsebkendővel történő eltakarására, amit azonnal szemetesbe kell dobni, majd ezt követően alaposan kezet kell mosni. Lázas beteggel lehetőség szerint kerülni kell a találkozást, csakúgy mint az üdvözlési formák közül a kézfogást, a puszit és a baráti ölelést.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 281

Yesterday 772

Week 1772

Month 7439

All 681441

Currently are 70 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions