Vivid - VirtueMart Template

ÁLHÍREK AZ INTERNETEN

Az interneten terjedő hírek szerint mindenki jogosult az egyszeri, 65 ezer forintos támogatásra, amelyet a helyi önkormányzatoknál lehet igényelni. Szerkesztőségünk megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma közöltek, hogy az információnak nincs valóságtartalma, bármennyire is jó hírnek tűnik első olvasásra. Egybehangzóan állították az illetékesek, hogy ilyen feladatról egyetlen önkormányzati hivatalt sem értesített a kormány, vagy az illetékes minisztérium. Formanyomtatvány és fedezet sincs az állítólagos juttatás finanszírozásra. Egy-egy ilyen hír hallatán, tömegesen rohanják meg a polgármesteri hivatalokat az igénylők, a jussukat követelve. A helyszínen azzal kell szembesülniük, hogy az olvasott támogatás nem jár, hiszen a helyhatóságoknak erre nincs hivatalos jogosultságuk és pénzügyi fedezetük. A koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzetben olyan csalók is megjelentek Magyarországon, akik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nevében telefonon kérnek pénzt jóhiszemű emberektől a koronavírusra hivatkozva. A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy a WHO sem telefonon, sem más formában nem árusít termékeket. Arra kérik továbbá az embereket, hogy csak ismert, bejegyzett (impresszummal rendelkező) médiumoktól, hivatalos szervektől fogadjanak el tájékoztatást a koronavírusról. (Kép:Illusztráció)

A MÁV APP BIZTONSÁGOSABB A JÁRVÁNY IDEJÉN

A sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében a vasúttársaság arra kéri utasait, hogy jegy- és bérletvásárlás esetén részesítsék előnyben a MÁV applikáció használatát és az e-vonatjegy váltását. Az e-vonatjegyet bárki részére megválthatják az utasok, a digitális példányt az utazás előtt el kell küldeni az utazó személynek az eredeti letöltött fájl formátumában, hogy kinyomtatva vagy okostelefonon, tableten megmutathassák a jegyvizsgálónak. Fontos tudni, hogy fizetés után a regisztrált e-mail címre elküldi a rendszer az elektronikus számlát és a bérletet (vonalkód nélkül) PDF fájlként. Ezeket elektronikusan le lehet adni a munkáltatónak. eSZIG-hez rendelt bérlet esetén az utazási tájékoztató érkezik a számla mellett.

MEGKEZDŐDÖTT AZ ÚTFELÚJÍTÁS A SZERENCSI FŐÚTCÁN

A Colas Zrt. dolgozói és a munkagépek felvonultak március 18-án a szerencsi Rákóczi úton a Bolyai János Katolikus Általános Iskolánál. Felhívjuk az autósok figyelmét, hogy a felújítás során félpályás útlezárásra számíthatnak, a forgalmat jelzőlámpa irányítja. Jelenleg az elhasználódott aszfaltot bontják fel. A beruházásra a kivitelezőnek hatvan nap áll a rendelkezésére.

RENDKÍVÜLI ADOMÁNYGYŰJTÉS

Az Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtést szervezett, hogy minél több nehéz helyzetbe került családnak tudjanak továbbra is segítséget nyújtani. „A koronavírus járvány gazdasági és társadalmi hatásai minden embert, céget és szervezetet mélyen érintenek. Fontos, hogy saját problémáink mellett azokról se feledkezzünk meg, akik számára eddig is gondot okozott a mindennapi megélhetés, s akiket ezért nálunk sokkal nehezebb helyzetben érintenek a világjárvány következményei. Ha fizikailag most nem is szabad egymás kezét fognunk - a szó átvitt értelmében - nem engedjük el a bajban a rászorulók kezét!" – hangsúlyozta Lehel László, a Segélyszervezet elnök-igazgatója. A beérkező adományokat a segélyszervezet országos intézményhálózatán keresztül fogja felhasználni, a látókörükben élő, most még nehezebb helyzetbe kerülő családok segítésére, illetve szociális intézményeik rendkívüli feladatainak támogatására. „Vannak csoportos gyerekfoglalkozások, közösségi programok, melyeket most a megelőzés jegyében fel kell függesztenünk, azt viszont fontosnak tartjuk, hogy az eddig intézményeinkbe járó hátrányos helyzetű családokat továbbra is támogassuk, amiben csak tudjuk.” - hangsúlyozta Lehel László. A segélyszervezet vezetősége naponta értékeli a helyzetet, és az illetékes a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács tagjaként a minisztériumokkal egyeztetve, a kormányzati útmutatásokat követve folytatják minden helyszínen a segítségnyújtást. A rendkívüli helyzet a szervezet minden intézményét érinti, lesz olyan központ, ahol az ügyfél fogadás szünetel, de a szervezet munkatársai kontaktnélküli élelmiszer segélycsomagátadással támogatják a rászoruló családokat. Azon szociális intézmények esetén, ahol továbbiakban is zajlik az ellátás, számos extra feladat és költség merül fel: a Segélyszervezet minden intézményben a legszigorúbb higiéniai protokollt alkalmazza a megelőzés érdekében. A munkatársak a hajléktalanokat segítő központokban mindent megtesznek, hogy azok is biztonságban legyenek, akiknek nincs hol otthon maradni. A családok átmeneti otthonaiban szigorú látogatási tilalom van, és az intézményt elhagyni is csak a legszükségesebb esetben szabad. A bent élő családok teljes körű ellátását a Segélyszervezet oldja meg, illetve annak feltételeit is igyekszik mindenhol megteremteni, hogy az ott élő gyermekek részt tudjanak venni a digitális oktatásban. A Segélyszervezet által működtetett Idősek Átmeneti Otthonának működtetése is a legszigorúbb higiéniai előírások betartása mentén működik. (Kép:Illusztráció)

KORMÁNYHIVATALI ÜGYFÉLSZOLGÁLATI KORLÁTOZÁSA

A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében március 18-tól csak előzetes időpontfoglalással érkező ügyfeleket fogadnak a kormányablakok, okmányirodák, és minden egyéb kormányhivatali ügyfélszolgálat, továbbá a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok ("KAB buszok") ügyfélfogadása határozatlan ideig szünetel. Ha elfelejtette az elektronikus ügyintézéshez szükséges Ügyfélkapu azonosítóját, az ingyenesen hívható Kormányzati Ügyfélvonal (1818) munkatársai segítenek. A világméretű koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet keretében a kormány újabb intézkedéseket vezetett be. Az ügyfelek és az ügyintézők védelme érdekében a kormányablakokban és az okmányirodákban nincs lehetőség sorszámot húzni, az ügyintézés kizárólag előzetes időpontfoglalással lehetséges. Időpontot foglalni ügyfélkapus azonosítóval a megújult magyarorszag.hu oldalon, illetve ügyfélkapu regisztrációval nem rendelkező ügyfeleinknek a 1818-as éjjel-nappal ingyenesen hívható telefonszámon lehet. A kormányhivatalok és járási hivatalok további ügyfélszolgálatain szintén csak előzetes időpont-egyeztetéssel fogadják az ügyfeleket; az időpont-foglalási lehetőségekről a kormanyhivatal.hu oldalon tájékozódhatnak. A NAV 2,8 millió adózó személyi jövedelemadó bevallását készítette el, amit az ügyfélapuval rendelkező állampolgárok elektronikusan is véglegesíthetnek. Sokan azonban elfelejtik az ügyfélkapus felhasználónevüket és jelszavukat, amit eddig csak személyesen a kormányablakokban lehetett megismerni. A személyes találkozások számának csökkentése érdekében az elfelejtett Ügyfélkapu azonosító esetén mától nincs szükség személyes ügyintézésre, azt az ingyenesen hívható 1818-as Kormányzati Ügyfélvonalon keresztül is megismerhetik az ügyfelek. Az intézkedések célja, hogy az ügyfélterekben a lehető legkevesebb személy tartózkodjon egyszerre.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 119

Yesterday 586

Week 2490

Month 8157

All 682159

Currently are 75 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions