Vivid - VirtueMart Template

MEGÚJULT A NAPRAFORGÓ ÓVODA

Több mint 165 millió forintból megújult az önkormányzati tulajdonban lévő Napraforgó Óvoda. A Gesztenyés utca 18. szám alatt található intézményben kicserélték a külső nyílászárókat, külső homlokzati hőszigetelést és födémszigetelést kapott az épület, melynek tetejére napelemes rendszert telepítettek, valamint okos fűtési rendszert is létesítettek. Az 1978-ban épült intézményben csak kisebb, illetve részleges felújításokat végeztek az elmúlt 42 évben, a létesítmény műszaki állapota indokolta az energetikai korszerűsítést. A mostani 165 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően a gyermekintézmény működése nem csak energiatakarékosabbá válik, hanem sokkal komfortosabb lesz. A Napraforgó Óvoda felújítása öt hó-napot vett igénybe, ez idő alatt a külső nyílászárókat korszerű hőtechnikai jellemzőkkel rendelkezőkre cserélték, utólagos hőszigetelést végeztek az oldalfalakon és a lapostetőn, ez utóbbi csapadékvíz elleni szigetelése is megvalósult. Az épületekben okosfűtést építettek ki, amit a város energiamenedzsment központja, akár termenként vagy napszaktól függően szabályoz. Az intézmény tetejére napelemeket telepítettek. Az akadálymentesítésért mozgáskorlátozott WC-t alakítottak ki, illetve az épület komplex elérhetőségét biztosító akadálymentes parkolót létesítettek. A kivitelezést követően önkormányzati támogatásból valósult meg a teljes épület tisztasági festése. Az önkormányzat fenntartásába 32 óvoda tartozik, ennek a felét uniós forrásból már felújították és jelenleg is tart a Kassai úti óvoda korszerűsítése, amely várhatóan áprilisban készül el. Miskolc óvodafelújítási programjának következő lépéseként a Dózsa György úti Óvoda, a Szeder úti Tagóvoda és a Stadion Sport Tagóvoda felújítása tervezett.

NŐTT A BEAZONOSÍTOTT KORONAVÍRUS-FERTŐZÖTTEK SZÁMA

A hazánkban beazonosított új koronavírus-fertőzöttek száma: 261 fő. Közülük 10 iráni, 2 brit, 1 kazah, 1 vietnámi és 247 magyar állampolgár. Az eddigi 21 főről 28–ra nőtt a gyógyultak száma is. A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. A beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, az maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be a szabályokat és az ajánlásokat.

RENDKÍVÜLI INTÉZKEDÉSEKET VEZETETT BE A MAGYAR KÖZÚT

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt hetekben számos megelőző intézkedést vezetett be, hogy munkavállalói és partnerei egészségét megóvja a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet idején is. Újabb intézkedésként a társaság március 31-ig felfüggesztette a személyes ügyintézési lehetőséget a cég telephelyein. A közút az általa üzemeltetett tengelysúlymérő állomásokon a személyes ügyfélszolgálatot, illetve ügyfélforgalmat március 16-án, az esti műszakkezdettel együtt felfüggesztette. Az országos és megyei telephelyén is korlátozza a cég a személyes ügyfélforgalmat. Továbbá a társaság tulajdonába tartozó kiskőrösi Úttörténeti Múzeumot határozatlan időre szintén bezárták. A jövőben is valamennyi ügytípusban lesz mód online ügyintézésre. A Magyar Közút mérnökségi szakemberei már közel két hete elővigyázatossági intézkedésként szórásos technológiával, széles hatásspektrumú szereket felhasználva a gyorsforgalmi pihenőhelyi WC épületek, berendezések és utcabútorok további fertőtlenítését is ellátják. E tevékenységet országosan összesen 140 pihenőhelyen végzik, a cég munka- és tűzvédelmi szabályzatával összhangban előírt védőöltözetben. A dolgozók egészségének megőrzése érdekében, megelőző intézkedésként mindazon munkavállalókat, akik home office-ban is foglalkoztathatók, azokat otthoni munkavégzésre irányították át. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy a veszélyhelyzet idején is folyamatosan el tudja látni az országos közúthálózaton a szükséges beavatkozásokat. A társaság a munkavállalói számára szükséges védőfelszerelések biztosításáról és utánpótlásáról is folyamatosan gondoskodik.

OTTHONI EDZÉS KARANTÉN IDEJÉN

Nem csak az élsportolóknak, hanem a mozogni szeretőknek is nagyon hiányozhat a karantén idején a sport, az egyesületek nem tartanak edzéseket, az edzőtermek sorra zárnak be. Szerencsére az élt nem állt meg, sok otthon végezhető tippet találhatunk ha a négy fal között rekedtünk, otthoni gyakorlatok elvégésében, sőt, élőben, online streamelt edzéseket tartanak. Bukovenszki Gábor, személyi edző videóhívásban mondja el tanácsait azoknak, akik a karantén idején is szeretnének egészségesek maradni és testüket is karban tartani. A szakember felhívja a figyelmet a zöldség, fehérje és gyümölcs, valamint vitaminfogyasztásra. Javasolja általános multivitamin, magnézium, C-vitamin, Calcium és Magnézium és D3 vitamin szedését, az immunrendszer erősítésére.

ÖNKÉNTESEKET TOBOROZNAK SZERENCSEN

A koronavírus az egyszerű hétköznapokat is átírja, az emberek online nézik a szentmisét, tömegek dolgoznak otthonról, barátok virtuális térben találkoznak egymással. A járvány különleges időszakot hozott, amelyben a társadalmi szolidaritás és az összefogás, valamint az online megoldások fontosabbak lettek, mint valaha. Szerencs Város Önkormányzata a veszélyhelyzet idejére önkéntes hálózatot szervez, hogy a járványveszély miatt legveszélyeztetettebb idősek és betegek közül senki se maradjon ellátás és segítség nélkül. Felelősséget érezve a nagyszülők és az idős szülők iránt, számítanak mindenki segítségére, aki vállalja az önkéntes munkát, illetve térítésmentesen felajánlja szolgáltatását, ezzel is segítve a karitatív összefogást.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 456

Yesterday 586

Week 2827

Month 8494

All 682496

Currently are 64 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions