Vivid - VirtueMart Template

Védőoltás fiataloknak és időseknek

Folyamatos a 12-18 éves korosztály oltása és a harmadik vakcinák beadása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében -tájékoztatott a kormányhivatal.
Egész nyáron fogadják az oltóhelyek a fiatalokat, így továbbra is folyamatosan lehet időpontot foglalni a 12 év feletti gyermekek oltására. Így nem kell megvárni a tanév kezdetét, amikor az iskolákban is lesz lehetőség az oltás felvételére. Ennek köszönhetően a magyar iskolákban nagyobb biztonságban kezdődhet meg az oktatás.
Magyarország az elsők között tette lehetővé a 12 év feletti gyermekek oltását, ennek köszönhetően már 200 ezer 12-18 év közötti diákot regisztráltak oltásra és 82 százalékuk már fel is vette azt. Szintén Európában elsőként tette elérhetővé Magyarország a harmadik oltások felvételét, amelyet a szakemberek elsősorban az idősebb korosztály és a legyengült immunrendszerű betegeknek, illetve krónikus betegségben szenvedők számára ajánlanak. A harmadik oltás révén megerősíthető az immunrendszer az új, agresszívan fertőző vírusmutánsokkal szemben is. Aki elmúlt 18 éves, és második oltását már legalább négy hónapja megkapta, a harmadik oltást a háziorvosoknál is kérheti, illetve a megyei oltópontokra is foglalhat időpontot a www.eeszt.gov.hu oldalon. A szakértők szerint a harmadik oltás beadásának nincs semmilyen egészségügyi kockázata.

Sakkozók a versenyen

Idén augusztus 19. és 22. között rendezik meg a XXX. Zempléni Kupa sakkversenyt, a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium aulájában. A megmérettetésre 85 versenyző érkezett az ország egész területéről, hogy megmutathassák tehetségüket. A rendezvényt Nyiri Tibor, polgármester nyitotta meg, aki köszöntötte a résztvevőket majd örömét fejezte ki, hogy a nehéz, vírusos időszak után a szervezők a hagyományt folytatva idén is Hegyalja kapujába várták a sakkozókat. A jubileumi kupára az "A" csoportba 20-an, a "B" csoportba 59-en, a "C" csoportba 6-an neveztek be. Ezt követően megtörtént a sorsolás, amellyel kezdetét vette az idei kupasorozat első fordulója.

Hamarosan elkészül az új szerencsi piac

Szeptember végére visszaköltözik a Szerencsi Zöldség-és Gyümölcs Piac az eredeti helyére- a Kisvásártérre. Tizenkét darab félig zárt elárusító helyet alakítottak ki a fedett részen, azonban 60-70 darab standnak lesz helye a zöld területen. A tervek szerint a bejáratnál felépített bástya szerű épületben teázót, kávézót, vagy büfét alakítanak ki, amelyet szeretnének vállalkozónak kiadni üzemeltetésre. A főbejárat jobb oldalán a mai kor követelményeinek megfelelő mosdókat alakítottak ki, illetve a piac ügyintézése is Kisvásártérről történik majd, hiszen irodát is készített a tervek alapján a kivitelező.

November 6-án lesz az ultramaraton

2019-ben, 20 év kihagyás után nagy sikerrel indult újra a Kassa-Miskolc Ultramarathon futóverseny. Az eredeti terv szerint már tavaly folytatták volna a sporteseményt, de a koronavírus-járvány közbeszólt, így többször is el kellett halasztani. A rendezvény augusztus 17-ei, miskolci sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a III. Kassa-Miskolc Ultramarathon futóverseny új, és remélhetőleg végleges dátuma 2021. november 6.

Kamaraegyüttes koncertje Bekecsen

Koncerttel várták a komolyzene kedvelőit augusztus 16-án, Bekecsen. A Zempléni Fesztivál keretein belül a kolozsvári Fonte di Gioia kamaraegyüttes érkezett a bekecsi katolikus templomba, ahol különféle hangszereken játszottak az előadók. Szarvas Péter, római katolikus plébános üdvözölte elsőként a Zempléni Fesztivál bekecsi programjának résztvevőit, akiknek lelki elcsendesülést és jó szórakozást kívánt az érdeklődőknek. Bodnár László, a település polgármestere örömét fejezte ki, hogy ismét helyszínt tudtak biztosítani egy színvonalas komolyzenei koncertnek a község műemlék épületében. A barokk kamaraegyüttes koncertje végig kíséri az eredetileg portugál népzenei dallam, a La Follia különböző feldolgozásait.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 174

Yesterday 653

Week 4186

Month 9632

All 991952

Currently are 181 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions