Vivid - VirtueMart Template

Tényleges életfogytiglant kapott a gyilkos

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2021. májusában a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és rablás miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte és megállapította, hogy a szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

Bővebben: Tényleges életfogytiglant kapott a gyilkos

Felújított osztályon gyógyulhatnak a gyerekek

Megújult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központ Gyermekrehabilitációs osztálya. Ez a felújítás a Nestlé Hungária Kft. 20 millió forintos támogatásával valósulhatott meg, amelyhez az egészségügyi intézmény is ugyanekkora összeggel járult hozzá.

Bővebben: Felújított osztályon gyógyulhatnak a gyerekek

Sportoltak a Bolyaisok

A Magyar Diáksport Szövetség idén szeptember 24-én rendezte meg az Európai Diáksport napot, amely hazánkban több százezer gyermeket mozgatott meg.

Őszi Hacacáré Megyaszón

A közösségi élet újraindulásáért szerveztek augusztus végétől október végéig ingyenes országos koncertsorozatot a Magyar Állam támogatásával. Ennek az egyik állomása Megyaszó volt október 3-án délután. A színpadon elsőként a Bandika mutatta be színes repertoárját, akit nagy lelkesedéssel és tapssal fogadtak a program iránt érdeklődők. Ezután Mohácsi Brigi mulatós slágereivel szórakoztatta az Őszi Hacacáré résztvevőit. Ez egy remek alkalom volt arra is, hogy a zenészek és a közönség újra egymásra találhasson akár Megyaszón is.

Az Állatok világnapján a könyvtárban

A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár Gyermekkönyvtárába érkeztek a Bolyai János Katolikus Általános Iskola első osztályos tanulói október 4-én az Állatok világnapja alkalmából. A kicsiknek megmutatta Reviczky Beáta, könyvtáros az épületet, a kicsik megismerkedhettek a könyvek elhelyezésével. A gyerekeknek azért kell kiskorban könyvtár látogatással egybekötött programot szervezni, hogy már ekkor elkezdjék a szakemberek, pedagógusok megtanítani a kicsiket a könyvek és az olvasás szeretetére.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 305

Yesterday 653

Week 4317

Month 9763

All 992083

Currently are 170 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions