Vivid - VirtueMart Template

ITTAS ÉS BÓDULT VEZETŐKET SZŰRTEK KI

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ötvenhárom ittas, valamint két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból egy hét alatt, mielőtt még balesetet okozhattak volna - tájékoztatott közleményében az intézmény. A megye útjain 2020. május 8-a és 2020. május 14-e között százhárom közúti közlekedési baleset történt, ebből három balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor ötvenhárom ittasan, valamint két bódultan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak. A rendőrök a nyári hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, vagy bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Az ittas vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után - hangsúlyozta a közlemény. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti - olvasható a közleményben.

SZOKATLAN TANÉVZÁRÓ A BOCSKAIBAN

A járványügyi helyzetre való tekintettel a hagyományos tanévzáró ünnepséget nem tudták idén megtartani a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnáziumban. A 2019/2020-as tanév június 15-én véget ért, lezárult a digitális, iskolán kívüli online tanulási rendszer. Az év végi bizonyítványokat június 17-én kapták meg a diákok, ez alkalommal szűk körben, a tantermekben. A 8. H osztályosokhoz látogattunk el ez alkalommal, akiknek osztályfőnöke Darai Enikő, gratuláció mellett adta át bizonyítványokat. Arra kérte azokat a tanulókat, akik nem teljesítették a minimális tantárgyi követelményeket, hogy a nyári szünetben pótolják be a hiányosságaikat, azért, hogy augusztusban sikeres pótvizsgát tehessenek és tovább léphessenek a 9. osztályba. Darai Enikő minden diáknak jó pihenést kívánt a vakáció idejére.

ÚJRA MEHETÜNK KÖNYVTÁRBA!

Újra kinyitott a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár június 16-án az enyhítéseknek köszönhetően. Az intézmény a megszokott nyitvatartási időben látogatható, betartva a járványügyi szabályokat. A szerencsi Gyermekkönyvtárban egy teljes felújítást végeztek pályázati forrásból, és a megújult környezettel az olvasók most találkozhatnak majd először, amelyet az intézmény dolgozói már nagyon vártak. Érdemes tehát személyesen ellátogatni a könyvtárba, illetve figyelni a honlapot és a közösségi oldalt, amelyen folyamatosan jelzik majd, hogy milyen lépésekben tudnak haladni a szolgáltatások visszaállításával.

KORSZERŰ PIAC LESZ TOKAJBAN

Jövő tavaszra teljes egészében megújulhat a termelői piac Tokajban. Korszerű, fedett árusítóhelyeket, és a modern higiéniai elvárásoknak is megfelelő vizesblokkokat is kialakíthat az önkormányzat a leendő piac területén abból a 182 millió forintos támogatásból, amelyet európai uniós központi forrásból nyertek el – mondta szerkesztőségünknek Posta György. A piac környezetének fejlesztése révén a parkolási gondok is megoldódhatnak – tette hozzá a polgármester.

NAGY IMRE MUNKÁSSÁGÁRA EMLÉKEZTEK

1956. június 16-án végezték ki az előző este koncepciós perben halálra ítélt korábbi miniszterelnököt és vádlott társai közül Maléter Pál 56-os honvédelmi minisztert, valamint Gimes Miklós újságírót. Harminchárom évvel később, 1989. június 16-án őket, valamint Losonczy Gézát, Nagy Imre kormányának államminiszterét és Szilágyi József rendőr alezredest tízezreket megmozgató ünnepélyes szertartás keretében temették újra. Erre emlékeztek Szerencsen Nagy Imre szobránál június 16-án. Szerencs Város Önkormányzatának képviselő testülete és Nyiri Tibor, polgármester koszorút helyezett el az egykori miniszterelnök szobránál.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 151

Yesterday 548

Week 5066

Month 14052

All 673163

Currently are 267 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions