Vivid - VirtueMart Template

BORKÓSTOLÁS HATÁROK NÉLKÜL

Borkóstolás határok nélkül címmel szerveztek workshopot a szerencsi Rákóczi-vár lovagtermében augusztus 12-én pénteken. Az eseményen Szlovákiából érkező vendégek is tiszteletüket tették.

A rendezvényre történő regisztrációt követően Nyíri Tibor, Szerencs polgármestere tartotta meg köszöntőjét, mely során a részt vevő vendégeknek bemutatta Szerencs város történelmét, valamint legfontosabb földrajzi jellemzőit, ezalatt egy kisfilm tette még színesebbé településünk ismertetését. Mivel a workshopra számtalan szlovák vendég is érkezett, a polgármesteri köszöntő tolmács segítségével szlovák nyelvre is lefordították.

Bővebben: BORKÓSTOLÁS HATÁROK NÉLKÜL

NORDIC WALKING ABAÚJSZÁNTÓN

Megrendezésre került a 4. Abaújszántói Nordic Walking Találkozó és Verseny Tokaj-Hegyalján augusztus 12 és 14-e között. A rendezvény elsődleges célja az egészséges életmód és a botokkal történő speciális futástechnika, másnéven a nordic walking népszerűsítése.

A 4. Abaújszántói Nordic Walking Találkozó és Verseny szombati napján közel 90 sportoló indult meg, hogy a bemelegítést követően megtegye a 5, 10, 15, valamint 20 km-es távot a nordic walking elnevezésű gyaloglótechnika segítségével.

Bővebben: NORDIC WALKING ABAÚJSZÁNTÓN

SZÜLETÉSNAPI PROGRAMOK A MISKOLCI ÁLLATKERTBEN

Augusztus 20-án változatos programokkal várja a Miskolci Állatkert a látogatóit, hogy méltó módon ünnepelhessék meg a állatkert 39. születésnapját. Az állatkert lakói is részesülnek a születésnapból, hiszen gondozóik a kedvenc csemegéjükből készült tortával kedveskednek nekik a látványetetések során.

A gyermekeket arcfestéssel várják, míg a Herman Ottó Múzeum jóvoltából állati kövületek, a Bogaras vagyok közössége segítségével pedig trópusi ízeltlábúak interaktív bemutatójával lehet találkozni.

Bővebben: SZÜLETÉSNAPI PROGRAMOK A MISKOLCI ÁLLATKERTBEN

VÍZÓRALEOLVASÓNAK ADTA KI MAGÁT, A BÍRÓSÁG LETARTÓZTATTA

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki Miskolcon négy idős, megromlott egészségi állapotú sértett ingatlanából vehetett magához készpénzt és értéktárgyakat.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított – magát vízóraleolvasónak kiadva – 2022. július 29-én három belvárosi lakásba is bejutott, ahol az idős lakók figyelmét elterelve eltette azok pénztárcáját a bennük lévő 8-10 ezer forinttal, míg egy másik esetben a nagyszoba foteljában lévő sálak tetszettek meg neki. A terhelt augusztus 12-én is folytatta a kifosztási cselekmények sorát, ekkor a 75 éves sértettel azt hitette el, hogy számlafizetési tartozása van, melyet nála rendezhet.

Bővebben: VÍZÓRALEOLVASÓNAK ADTA KI MAGÁT, A BÍRÓSÁG LETARTÓZTATTA

MEGÚJULT AZ ÓZD-SZILVÁSVÁRAD ÖSSZEKÖTŐ ÚT EGY SZAKASZA

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, hazai forrásból megújult a 2508-as jelű Ózd-Szilvásvárad összekötő út 2,5 kilométeres szakasza Farkaslyuk község bel- és külterületén 373 millió forint értékben.

A felújítás érintette Farkaslyuk község teljes belterületi szakaszát és külterületen további 500 métert Csernely község irányába.

Bővebben: MEGÚJULT AZ ÓZD-SZILVÁSVÁRAD ÖSSZEKÖTŐ ÚT EGY SZAKASZA

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 479

Yesterday 653

Week 4491

Month 9937

All 992257

Currently are 143 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions