Vivid - VirtueMart Template

ÁGAZATI ALAPVIZSGÁT VÉGEZTEK EL A BOCSKAIBAN

Minden évben kötelezettsége a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum 13. évfolyamos tanulóinak az ágazati alapvizsga teljesítése. Idén január 19-én teljesítettek ezt a feladatukat a diákok. A vizsga kezdete előtt az intézmény igazgatója, Gaszperné Tilman Edina köszöntötte a diákokat, szüleiket és oktatóikat. Úgy gondolja, hogy a tanulók, és az őket oktató tanáraik mindent megtettek a sikeres vizsga teljesítésének érdekében. Bizalmát fejezte ki, hogy mindenki úgy fog tudni teljesíteni, ami a már meglévő tudását fogja visszatükrözni.

Bővebben: ÁGAZATI ALAPVIZSGÁT VÉGEZTEK EL A BOCSKAIBAN

FEDEZD FEL ALBÁNIÁT

Albániáról számos tévhit terjed, és kevesen ismerik igazán az ország valódi arcát. Ezt igyekezett bemutatni Falussy Péter, aki január 19-én tartott előadást Szerencsen a Buffalo Bill Étteremben Albánia nevezetességeiről, látnivalóiról, kultúrájáról és számos érdekesség hangzott el az ismertető folyamán. Falussy Péter saját apartmanjának kiadásával foglalkozik Querret kisvárosában, ezáltal került közel az országhoz. Miután felfedezte, hogy mennyivel másabb Albánia, mint azt a legtöbben gondolják, szeretné ha mások is láthatnák annak szépségeit. Előadásának kezdetén sorra vett néhány érdekességet az országról, amelyet eddig a legtöbben hallhattak róla.

Bővebben: FEDEZD FEL ALBÁNIÁT

IX. HATTYÚ VÁNDORKUPA BODROGKERESZTÚRBAN

Idén kilencedik alkalommal szervezték meg a Hattyú Vándorkupát, ami egy különleges hagyomány Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Szegi és Szegilong települései között. Ezúttal Bodrogkeresztúr adott otthont a rendezvénynek január 20-án. Az ötlet néhai Hegedűs János nevéhez köthető. Négy versenyszámban mérkőznek a települések: darts, ulti, sakk és asztalitenisz. Ezeket a kategóriák az alapján választották ki évekkel ezelőtt, hogy bárki könnyen részt vehessen rajta, hétköznapi sportágak, amelyek könnyedek és szórakoztatóak lehetnek az embereknek.

Bővebben: IX. HATTYÚ VÁNDORKUPA BODROGKERESZTÚRBAN

URAY ATTILA TISZTELETÉRE RENDEZTEK EMLÉKTORNÁT SZERENCSEN

2024-ben is tovább folytatódott az Uray Attila emlékére megtartott labdarúgó torna. Uray Attila 2010-ben hunyt el, emlékét azóta a már tizenegyedik alkalommal megrendezett futball mérkőzés őrzi. A Kulcsár Anita Sportcsarnok tartották meg az eseményt január 20-án. A csapatokat, és a lelátón szurkolókat ifj. Uray Attila köszöntötte. Méltó megemlékezésnek tartja ezt a hagyományt édesapja előtt, aki sportszerető, és a sportot támogató ember volt.

Bővebben: URAY ATTILA TISZTELETÉRE RENDEZTEK EMLÉKTORNÁT SZERENCSEN

A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT ÜNNEPELTÉK TARCALON

A 2024-es esztendő első eseményeként a magyar kultúra napját ünnepelték Tarcalon január 19-én a 6 Puttonyos Borfaluban. A Himnusz eléneklését követően Butta László, a település polgármestere köszöntötte a megjelenteket és osztotta meg ünnepi gondolatait. Méltónak tartja az ünnep szót erre a napra, hiszen évezredes történelmünket határozza meg, ahogy jövőnket is. 1989 óta emlékeznek meg erről a napról, amikor Kölcsey Ferenc 1823-ban ebben az időpontban tisztázta le a Himnusz kéziratát. A magyarok fontos feladatának véli a történelem során hazánkhoz került küldetést, hogy Európa védőbástyája legyen Magyarország.

Bővebben: A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT ÜNNEPELTÉK TARCALON

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 296

Yesterday 265

Week 561

Month 2334

All 690165

Currently are 94 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions