Vivid - VirtueMart Template

HÁROM ÉVRE ÍTÉLTÉK A RENDŐRÖK MEGÖLÉSÉVEL FENYEGETŐZŐ FÉRFIT

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott egy férfi ügyében, aki korábbi sérelme miatt rendőrök bántalmazását és megölését tervezte, amit ismerőseinek telefonon jelentett be – derült ki a február 11-i közleményből.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottat 2024 januárjában egy borsodi településen közúti ellenőrzés alá vonták a rendőrök, és az intézkedés során kiderült, hogy a férfi alkoholos befolyásoltság alatt állt. A hivatalos személyek közölték vele, hogy előállítják a rendőrkapitányságra, amire a vádlott megveréssel fenyegette az egyik rendőrt.

Bővebben: HÁROM ÉVRE ÍTÉLTÉK A RENDŐRÖK MEGÖLÉSÉVEL FENYEGETŐZŐ FÉRFIT

MEGFOJTOTTA UNOKAÖCCSE KUTYÁJÁT, EGY ÉV FELFÜGGESZTETT BÖRTÖNT KAPOTT

A Kazincbarcikai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott ítéletet egy férfi ügyében, aki megfojtotta unokaöccse egyik kutyáját, mert az megsebesítette saját ebét.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott unokaöccse egy borsodi településen, ingatlanának udvarán három keverék kutyát tartott, míg a nagybátyja által nevelt hannoveri véreb a lakásban lakott.

Bővebben: MEGFOJTOTTA UNOKAÖCCSE KUTYÁJÁT, EGY ÉV FELFÜGGESZTETT BÖRTÖNT KAPOTT

AZ IDEI TÉL LEGHIDEGEBB REGGELE: MÍNUSZ 10 FOK ALATT A HŐMÉRSÉKLET

Kedden reggel az idei tél eddigi leghidegebb napjára ébredtünk, amelyet a Hungaromet Zrt. is megerősített. A top 10-es listára való felkerüléshez legalább mínusz 10 fokos hőmérséklet kellett.
A leghidegebbet, mínusz 12,3 fokot, a Nógrád vármegyei Zabaron mérték.

Bővebben: AZ IDEI TÉL LEGHIDEGEBB REGGELE: MÍNUSZ 10 FOK ALATT A HŐMÉRSÉKLET

ÚJABB VILLAMOSBALESET MISKOLCON

A Miskolc és én közösségi oldalán megosztott fotón látható, hogy újabb villamosbaleset történt Miskolcon. Ezúttal Selyemréten ütközött egy autós a villamossal. Az eset kapcsán a rendőrséghez nem érkezett bejelentés - erősítette meg Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Bővebben: ÚJABB VILLAMOSBALESET MISKOLCON

ROMANTIKUS PROGRAMLEHETŐSÉGEK MISKOLC BELVÁROSÁBAN

Mennyire romantikus a miskolci belváros? Vannak kedvenc beülős helyeitek, ahol elbújhattok a világ elől? Kézenfogva sétálni Miskolc belvárosában, majd beülni egy finom kávéra vagy forrócsokira, nemcsak Valentin-napján lehet. De hová menjünk, ha egy kis romantikára vágyunk ezen a különleges napon?
A szerelem lakatjai
Ha romantika és Miskolc, ne feledkezzünk meg a Villanyrendőrnél található hídról, melyen lakatok százai őrzik a szerelmes emlékeket. Tán még akad hely a hídkorláton néhány lakatnak idén is.

Irány az Avas!
A romantikus avasi lépcsősor kiváló helyszín egy sétához.

Bővebben: ROMANTIKUS PROGRAMLEHETŐSÉGEK MISKOLC BELVÁROSÁBAN

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 166

Yesterday 374

Week 540

Month 7666

All 935121

Currently are 123 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions