Vivid - VirtueMart Template

Hattyú a pácban

Ezúttal nem egy figyelmetlen közlekedő, hanem egy eltévedt, autók között sétáló hattyú okozott kisebb fennakadást néhány nappal ezelőtt az M1-es autópálya komáromi mérnökségi szakaszán. A Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája rögzítette a nem mindennapi landolást és azt is, ahogy az éppen arra járó közutas munkatárs segít kiterelni az autópályáról a bajba jutott hattyút, aki aztán biztonságban, a szántóföldeken folytatta útját. A kamionosok és az autósok mindent megtettek addig is, nehogy elgázolják az állatot, szerencsére a figyelmességnek köszönhetően sem állat, sem ember nem sérült meg az incidensben.

Esküt tettek a szavazatszámláló bizottság tagjai Szerencsen

Magyarországon most először a parlamenti választással egyszerre, népszavazást is rendeznek. Az országgyűlési képviselő választáson az egyéni választókerületek jelöltjeire, valamint az országos pártlistákra voksolhatunk, Szerencsen április 3-án 6 órától 19 óráig tíz szavazókörben választhatunk. A szavazókörökben 90-en dolgoznak majd a városban. A szavazatszámláló bizottság tagjai március 30-án délután tettek esküt, a Rákóczi-vár színháztermében. Az eskü szövegét Nyiri Tibor, Szerencs város polgármestere olvasta fel. Majd Oleárné dr. Kádas Marianna, címzetes főjegyző üdvözölte a jelenlévőket, majd ismertette a szabályokat.

Aktív Időskor Központ nyílt Miskolcon

A Bora 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség és a határon túli partnere közösen megvalósított projektjének köszönhetően Miskolc belvárosában a Tiszáninneni Református Egyházkerület Diakóniai Központban jött létre a régióban egyedülálló Aktív Időskor Központ, amely a 60 év felettiek aktív időtöltésének biztosít teret. A központot ünnepélyes keretek között március 31-én adták át. A közösségi tér mellett az ügynökség egy Szenior platformot is kidolgozott, amelyben számos szépkorúaknak nyújtott lehetőség elérhető lesz

Óvoda és bölcsőde csalogató

A Szerencsi Óvoda és Bölcsőde vezetősége, pedagógusai és nevelői a hagyományoknak megfelelően az idén is szeretettel várja leendő óvodásokat és bölcsődéseket szüleikkel együtt a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde nyílt napjára.
Napsugár épület: 3900 Szerencs, Széchenyi út 47.
Időpont: 2022.04.11. hétfő de. 10-11 óra.
Gyárkerti épület: 3900 Szerencs, Rákóczi út 128.
Időpont: 2022.04.12. kedd de. 10-11 óráig
Bölcsőde: 3900 Szerencs, Rákóczi út 128.
Időpont: 2022. 04.12. kedd de. 10-11 óráig

Megtisztították környezetüket a Bocskaisok

A szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum március 25-én csatlakozott a Tisztítsuk meg Zemplén akcióhoz, amit a Wáberer Alapítvány kezdeményezett. A diákok a gimnáziumból indultak pedagógusok vezetésével két helyszínre az Ondi útra és a keleti ipartelep környékére. A tanárok és a diákok több zsák hulladékot gyűjtöttek össze, amit mások felelőtlenül széthagytak. A diákok tudatos nevelését már gyermek-és fiatalkorban el kell kezdeni, hogy megóvjuk környezetünket a következő generációknak.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 268

Yesterday 550

Week 1083

Month 2856

All 690687

Currently are 84 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions