Vivid - VirtueMart Template

ÚJABB GYŐZELMEKKEL GAZDAGODOTT SZERENCS

Ötödik alkalommal került megrendezésre Szerencsen a Tehetségek Kupája asztalitenisz mérkőzés. Március 3-án tartották meg a versenyt a Hunyadi sportcsarnokban, amin összesen 25 játékos vett részt. A környék több településéről érkeztek versenyzők, köztük Miskolcról, Tiszaújvárosból, Sátoraljaújhelyből, valamint Tiszacsegéről is. A játékosok három kategóriában mérhették össze tudásukat: az igazolt, a nem igazolt és a lányok kategóriájában. Az igazolt kategóriát Rédai Bálint, a DVTK versenyzője nyerte meg, a II. helyet Polgár Döme szerezte meg Tiszacsegéről, míg a két III. helyezett Szemán Ábel és Kerekes Zalán lettek Szerencsről.

Bővebben: ÚJABB GYŐZELMEKKEL GAZDAGODOTT SZERENCS

MINDENT VITT AMI MOZDÍTHATÓ - ELFOGTÁK A HERNÁDKAKI FÉRFIT

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki betört egy hernádnémeti pékség melléképületébe. A 41 éves hernádkaki férfi nemcsak ide, hanem más portákra is behatolt és vitt el magával mindent, amit csak mozdítani tudott. A Miskolci Rendőrkapitányság Felsőzsolcai Rendőrőrsének munkatársai őrizetbe vették a férfit, akivel szemben lopás, és más bűncselekmények elkövetése miatt folytat eljárást a hatóság.

Bővebben: MINDENT VITT AMI MOZDÍTHATÓ - ELFOGTÁK A HERNÁDKAKI FÉRFIT

MOHÁT LOPTAK VESZTÜKRE

A Szerencsi Rendőrkapitányság járőrei 2024. február 28-án délután – az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatával együttműködve – a településen állítottak meg közúti ellenőrzésre egy tehergépkocsit, ellenőrizték annak sofőrjét, illetve utasát is. A furgon átvizsgálása során a járőrök zsákokban, 260 kilogramm, engedély nélkül szedett mohát találtak.

Bővebben: MOHÁT LOPTAK VESZTÜKRE

ÜGYVÉDI VISSZAÉLÉS ÜGYÉBEN HOZOTT ÍTÉLETET A JÁRÁSBÍRÓSÁG

Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott egy ügyvéddel szemben sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban. Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2017 nyarán egy adásvételi szerződés elkészítéséhez kapcsolódóan ügyvédi letétbe vett hatmillió forintot, amelyről azonban letéti szerződést nem készített, majd közel ötmillió forintot korábbi, szintén ügyvédi kötelezettsége nem teljesítéséből eredő tartozására fordított, illetve a fennmaradó összeget készpénzben vette fel annak ellenére, hogy az erre vonatkozó jogszabályok értelmében a letétként kezelt összeget kizárólag megbízója érdekeinek megfelelően használhatta volna fel. A vádlott az okozott kár közel felét a sértettnek visszafizette.

Bővebben: ÜGYVÉDI VISSZAÉLÉS ÜGYÉBEN HOZOTT ÍTÉLETET A JÁRÁSBÍRÓSÁG

KIFOSZTÁS ÉS CSALÁS MIATT KELL FELELNIE

A Miskolci Rendőrkapitányság kifosztás és csalás miatt folytatott nyomozást egy 28 éves sajóbábonyi férfival szemben. Az elkövető 2023. július 8-án 6 óra előtt Miskolcon, a Búza téren található autóbusz-pályaudvaron elvette egy padon alvó férfi ruhájából a mobiltelefonját, valamint a bank- és a SZÉP-kártyáját is. A tettes később a sértett fizetőeszközeivel két alkalommal élelmiszereket és dohánytermékeket vásárolt. A nyomozók az elkövetőt 2023. július 18-án hallgatták ki, illetve a mobilt is lefoglalták, majd visszaadták jogos tulajdonosának.

Bővebben: KIFOSZTÁS ÉS CSALÁS MIATT KELL FELELNIE

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 1055

Yesterday 1180

Week 5241

Month 6381

All 1141967

Currently are 164 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions