Vivid - VirtueMart Template

LETARTÓZTATÁSBA KERÜLT AZ IDŐS SÉRTETTET KIRABLÓ FIATALKORÚ GYANÚSÍTOTT

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, akivel szemben a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2024. március 19-én a délutáni órákban Kazincbarcikán leszólította a kerékpárját toló idős sértettet, és pénzt kért tőle buszjegyre. A sértett segíteni akart a gyanúsítotton, elővette a 85.000 forintot és a bankkártyáját tartalmazó pénztárcáját, ekkor azonban a gyanúsított a felsőruházatát megragadva őt a földre rántotta, és a pénztárcával futva távozott.

Bővebben: LETARTÓZTATÁSBA KERÜLT AZ IDŐS SÉRTETTET KIRABLÓ FIATALKORÚ GYANÚSÍTOTT

A NESTLÉ ELADJA A BOCI, A MELBA ÉS A PÁRIZSI KOCKA VÉDJEGYEIT

A Nestlé a mai napon bejelentette, hogy értékesíti a BOCI, a MELBA és a PÁRIZSI KOCKA védjegyeit a Cerbona (A.R.M. Alba Régia Mercator Kft.) számára. A BOCI-t és a többi érintett márkát a Nestlé a privatizáció során, 1991-ben, a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vásárolta meg.

Bővebben: A NESTLÉ ELADJA A BOCI, A MELBA ÉS A PÁRIZSI KOCKA VÉDJEGYEIT

ÚJ REUMATOLÓGUS AZ ESZEI-BEN

Új reumatológus érkezett a szerencsi Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézetbe. Dr. Pető Tamás korábban már dolgozott a Rendelőintézetben, így nem ismeretlenek számára a helyi lakosok. Kérdésünkre elmondta, hogy mindig is orvosként szeretett volna dolgozni, így a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, ahol tanulmányait 1986-ban fejezte be. Felesége reumatológusként dolgozott, ennek okán került közelebb ehhez a szakmához.

Bővebben: ÚJ REUMATOLÓGUS AZ ESZEI-BEN

GALAMBOKRA LŐTT A MISKOLCI FÉRFI

A Miskolci Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt folytat nyomozást egy 35 éves helyi férfival szemben. Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy Miskolcon, egy Hajós Alfréd utcai társasház erkélyéről lövéseket adtak le madarakra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt a Miskolci Rendőrkapitányságon 2024. március 19-én.

Bővebben: GALAMBOKRA LŐTT A MISKOLCI FÉRFI

ÚJ LIBEGŐ ÉPÜLHET TOKAJBAN

Jelentős fejlesztések valósulhatnak meg Tokajban, amelyek érintenék a Fesztiválkatlant és a Kopasz-hegyen található Tévétornyot is. A projekt egyik része egy zárt kabinos felvonó kiépítése, amely a Fesztiválkatlan területétől vezetne fel a Kopasz-hegy csúcsára. Az országosan egyedülálló libegő kiindulópontjaként szolgáló létesítmény is átalakításon menne keresztül, ami által egy 600 négyzetméteres több szintes épület tudná fogadni a látogatókat. Ez a projekt már korábban felmerült, hiszen része volt a Tokaj-Zemplén Fejlesztési Programnak, amelyet a kormány 2020-ban fogadott el.

Bővebben: ÚJ LIBEGŐ ÉPÜLHET TOKAJBAN

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 1290

Yesterday 1180

Week 5476

Month 6616

All 1142202

Currently are 128 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions