Vivid - VirtueMart Template

TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY SZERENCSEN

Természettudományi vetélkedőt rendeztek Szerencsen, a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikumban október 14-én. Nyolc általános iskolás csapat vett részt a középiskola által szervezett ökológiai versenyen. Különböző feladatokban mérték össze a tudásukat a diákok többek között mozaik kirakósban és keresztrejtvényfejtésben.

Bővebben: TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY SZERENCSEN

ZEMPLÉN FOTÓKIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ MÁDON

Megrendezték a Zempléni Településszövetség a Zemplén Te Gyönyörű! fotókiállítás megnyitóját, Mádon a Művelődési házban október 14-én. A vándorkiállítás elő állomása Mád volt, hiszen a település diákjai szép számmal jelentkeztek az online fotópályázatra a 10-14 éves gyermekek. A kiállítás a megnyitó után két héten keresztül a Koroknay Dániel Tehetséggondozó Általános Iskolában tekinthetik meg, a következő állomása a tárlatnak Sátoraljaújhely lesz.

Bővebben: ZEMPLÉN FOTÓKIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ MÁDON

IDŐSEK NAPJA MEZŐZOMBORON

Megrendezték az idősek napi ünnepséget Mezőzomboron, a művelődési házban október 14-én. Az rendezvény Radó Béla Mezőzombor polgármesterének a beszédével vette kezdetét: október elseje az Idősek Világnapja, mely a szeretet és a megbecsülés ünnepe. Már megszokhatták, hogy évről-évre ilyentájt meglepjük Önöket -szándékaink szerint- egy emlékezetes délutánnal. Egy élménnyel, melyet közösen élhetünk meg – hangsúlyozta a polgármester. A köszöntés után az Bóbita Óvodások műsora következett. Telenkó Ferencné Gizike néni egy verssel kedveskedett a megjelenteknek.

Bővebben: IDŐSEK NAPJA MEZŐZOMBORON

IDŐSEK NAPJA TAKTABÁJON

Megrendezték az idősek napi ünnepséget Taktabájon, az IKSZT épületében október 14-én. Az rendezvény Rézműves János beszédével vette kezdetét: nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm az időseket. Ismét eltelt egy év, ismét itt vagyunk. Hálás szívvel köszönöm az Istennek, hogy újra ennyien vagyunk, kívánok mindenkinek nagyon jó egészséget. Mindenkinek kívánok nagyon sok egészséget, hosszú életet.

Bővebben: IDŐSEK NAPJA TAKTABÁJON

ÓVODÁSOK ISMERKEDTEK AZ ISKOLÁVAL

A Gyárkerti Óvoda és Bölcsőde, valamint a Napsugár Óvoda gyermekei ellátogattak a Bolyai János Katolikus Általános Iskolába, október 13-án. A gyerekeknek a negyedik osztályos tanulók színes műsorral készültek többek között a Bogyó és Babóca kalandjaiból láthattak egy jelenetet, ezt követően két szavalatot hallhattak, majd két népdalt énekeltek el a tanulók.

Bővebben: ÓVODÁSOK ISMERKEDTEK AZ ISKOLÁVAL

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 4

Yesterday 377

Week 4

Month 1777

All 689608

Currently are 33 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions