Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

A FEJLESZTÉSEK ÉS A BERUHÁZÁSOK ÉVE TOKAJBAN

Tokaj városában hagyomány az, hogy január elején pezsgős koccintásra invitálják a helyi vállalkozókat, cégek képviselőit. A meghívott vendégeket Posta György január 9-én délután tájékoztatta az elmúlt év eredményeiről és az idei esztendő terveiről.

Elhangzott az, hogy 2017. egy nehéz időszak volt a város életében, hiszen a polgármester és az önkormányzati dolgozók azon dolgoztak, hogy kiegyenlítsék a korábban felhalmozott likvidhitelt. Posta György elmondta azt, hogy úgy oldották meg ezt a problémát, hogy egy szigorú gazdálkodási rendszert vezettek be, vagyis megpróbáltak a saját bevételeikből gazdálkodni. Az önkormányzat dolgozói előtt munkával teli év áll, hiszen számos elnyert pályázat vár megvalósításra. Felújítják az Erzsébet királyné hídját, valamint a sétáló utcát és épületeit, sétányt építenek. Megszépítik kívül-belül az önkormányzati lakásokat, az 1-es számú háziorvosi rendelőt a XXI. századi követelményeknek megfelelő orvosi műszerekkel látják el.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 84

Yesterday 548

Week 4999

Month 13985

All 673096

Currently are 71 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions