Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

A szerelem jegyében - hagyományőrzés Ajakon

Lakodalom, összetartozás, értékek, hagyományőrzés - röviden így foglalható össze a Nemzetközi Lakodalmas Fesztivál és Városnapok nevet viselő rendezvény, amit június 17-én immár tizedik alkalommal rendeztek meg Ajakon. A helyiek fontosnak tartják a népszokások ápolását, mint értéket. A tradícióhoz híven az idén is igazi vidéki lakodalomnak lettek szemtanúi a megjelentek, amelynek keretében szerepelt többek között vőlegény- és mennyasszonykikérés, násznépvonulás, polgári szertartás. 

Az ünnepséget Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke nyitotta meg, aki beszédénben köszönetét fejezte ki Ajaknak, hogy felelős és bátor európai közösösségként, kisvárosként nagy lélekkel szolgálja a magyar- és az európai jövőt azáltal, hogy tudatosan élteti a lakodalom hagyományát. Az eseményen Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter a város jövőbeni terveiről szólva ismertette, hogy a fesztiválnak otthont adó területen a jövőben beruházások kezdődnek: városháza épül, valamint a jelenlegi műfűves pálya helyén multifunkcionális sportcsarnok létesül. Seszták Miklós, a térség országgyűlési képviselőjeként azt kérte, hogy a település lakossága őrizze tovább a helyi értékeket, együtt örüljenek a hitnek és dicsőitsék a Jó Istent!

  

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 90

Yesterday 294

Week 1875

Month 7542

All 681544

Currently are 67 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions