Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

TANÉVNYITÓ ÜNNEPSÉG A MŰVÉSZETI ISKOLÁBAN

Megnyitották a 2015/2016-os tanévet szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, szeptember 9-én. Az ünnepségen az intézmény tehetséges diákjai adtak ízelítőt a képzésben történő oktatásról. Osztás Csenge Viktória, az iskola leendő tanulója zongorázott, a 8. osztályos drámás tanulók Kosztolányi Dezsőtől az Akarsz-e játszani című verset adták elő és a táncoslábúak is bemutatták néptánc tudásukat. Ezt követően Harkályné Kovács Katalin tagintézmény vezető a művészeti neveltetés fontos szerepéről beszélt. A vezető szerint ugyanis a művészet fejleszti a kreatív készségeket és a tanulók felfedezhetik általa saját belső világukat, képességeiket és igazi értékekkel gazdagodnak. Ezután Harkályné Kovács Katalin ismertette, hogy a 2015/2016-os tanévre 436 tanuló iratkozott be az iskolába. 260-an zenei, 176-an pedig képzőművészeti tanszakokra. Az intézményben idén 19 pedagógus kezdi meg a tanítást. A tanévnyitó ünnepséget Einstein szavaival zárta az iskola vezetője: „A fejlődéshez két dolog kell: fáradhatatlan kitartás, és az a készség, hogy olyasmit is el tudjunk vetni, amibe pedig sok időt és munkát fektettünk bele.”

 

           

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 47

Yesterday 294

Week 1832

Month 7499

All 681501

Currently are 36 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions