Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

SZÉPKORÚAK BŰNMEGELŐZÉSE

Bűnmegelőzési tanácsokat adtak a szépkorúaknak az arnóti Weöres Sándor Általános Iskolában, szeptember 9-én. Takács Ferenc, az Ezüst Szál Nyugdíjas Egyesület elnöke tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy nem véletlenül az idősebbek válnak többségében a bűncselekmények áldozatává. Ezért is fontos, hogy minél többen tanuljanak a különböző esetekből. Ezt követően Orosz Ferenc, Arnót alpolgármestere szólt arról, hogy térfigyelő kamerákat nyertek pályázaton, összesen tízet szereltek fel a község utcáin, hogy ezzel is csökkenthessék a bűncselekmények számát. Nagy László, a Felsőzsolcai Rendőrőrs bűnügyi nyomozója előadásában arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy mindenki vigyázzon saját és más vagyonára. A nyomozó 2009 óta foglalkozik bűnmegelőzéssel, aki szeretne minél gyakrabban Arnótra látogatni, hogy hasznos információkkal lásson el mindenkit. A bűnözők ugyanis kihasználják az idősek jószívűségét, hiszékenységét, rossz egészségi állapotát és elszigeteltségét. Többek között azt javasolta, hogy ne nyissanak ajtót idegeneknek, ne bízzanak meg ismeretlenekben, ne engedjék be a házaló árusokat, valamint, azt is, hogy ne hagyják a ház kulcsát az ablakpárkányon, vagy a lábtörlő alatt. A rendőr arra bíztatta a szépkorúakat, hogy vigyázzanak értékeikre, és ne adjanak esélyt a bűnözőknek.

 

           

Online televízióadás

online television

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

14:00 Youtube Hiradó

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Hirdetés

Hirdetés

Tanulj tovább Sárospatakon!

                 

Hirdetések

milshop banner 190513 2

SFbBox by afl odds

Today 101

Yesterday 674

Week 1981

Month 9168

All 432370

Currently are 77 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions