Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

KÖZBIZTONSÁG JAVÍTÁSA HALMAJON ÉS TÉRSÉGÉBEN

Rendőrségi Körzeti Megbízotti irodát és kistérségi térfigyelő rendszert adtak át augusztus 19-én Halmajon. A rendezvényre meghívott vendégeket Tóth József, Halmaj polgármestere üdvözölte, majd örömét fejezte ki, hogy régi vágyuk a közbiztonság további növelése megvalósul a településen a megvalósított projektek keretében. A Belügyminisztérium által kiírt pályázat keretében 5 millió forintot nyert el Halmaj önkormányzata a körzeti megbízotti iroda külső, belső felújítására, amelyet a Start közmunka programban résztvevők valósítottak meg. A kistérségi térfigyelő rendszert az arnóti Oláh és Társa Kft. építette ki, a projekt keretében tizenhét kamera került felhelyezésre a közbiztonság növelése érdekében, valamint a bűncselekmények megelőzésére is szolgálnak majd ezek az eszközök. Az épületet Varga Béla esperes áldotta meg, majd a körzeti megbízotti iroda bejáratánál kifeszített nemzetiszín szalagot Lakatos Tibor, az Országos Rendfőkapitányság Közrendvédelmi Osztály vezetője vágta át.

     

Online televízióadás

online television

Hirdetések

Tanulj tovább Sárospatakon!

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

                 

Hirdetés

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 74

Yesterday 181

Week 1239

Month 658

All 577273

Currently are 30 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions