Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

VONATON LOPTAK, STRANDON FOGTÁK EL ŐKET

A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei egy helyi strandon fogták el azt a házaspárt, akik egy vasúti szerelvényen korábbi utastársuk táskáját eltulajdonították. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. július 5-én 11 óra 35 perckor érkezett bejelentés egy Kazincbarcikáról Miskolcra közlekedő vonaton történt lopásról. A sértett a telefonban elmondta, hogy velük a fülkében utazott egy másik család gyerekekkel és egy kék babakocsival, akik egy közeli strandfürdőbe készültek. A bejelentővel együtt a rendőrök is megjelentek a strandon, ahol rövid időn belül felismerték a korábban velük utazó családot, akiknél a rendőri intézkedés során feltalálásra került a keresett táska a hiányzó értékekkel együtt. A 29 éves férfit lopás vétség, míg a megszerzett értékek elrejtésében közreműködő 25 éves nőt orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók. A beismerő vallomást tett sajószentpéteri párossal szemben folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya bíróság elé állítási javaslattal tervezi befejezni.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

Tanulj tovább Sárospatakon!

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

                 

Hirdetés

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 72

Yesterday 181

Week 1237

Month 656

All 577271

Currently are 51 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions