Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ÚJABB GYERMEKKORÚ SZEMÉLY LETARTÓZTATÁSBAN

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a terheltnek a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint két társával együtt 2022. január 25-én délután megjelent az idős sértett bőcsi házánál és a bejárati ajtót berúgva egy seprűnyéllel bántalmazni kezdte az asszonyt annak érdekében, hogy értékeket szerezzen meg. Amikor ezzel felhagyott, gyógyszereket, mobiltelefont és elemlámpát vett magához. Társai a bántalmazásban nem vettek részt, igyekeztek őt leállítani.

A sértett a jelenlegi ismeretek szerint 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A cselekmény alkalmas lehet felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének megállapítására. A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény különös tárgyi súlyát támasztja alá a kiszabható súlyos szankció, illetve az is, hogy az elkövető kegyetlen módon, kiszolgáltatott helyzetben lévő, rettegő, idős sértett sérelmére követte el a cselekményt. Esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, továbbá újabb bűncselekményt követne el. A bíróság mindezeket mérlegelve 2023. február 27. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Fotó: Illusztráció

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 473

Yesterday 973

Week 4840

Month 13826

All 672937

Currently are 98 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions