Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

FERGETEGES HANGULAT A BOLYAI-BÁLBAN

Bált rendezett a Bolyai János Katolikus Általános Iskola Szerencsen, a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikumban január 28-án. A rendezvényen beszédet mondott Szabóné Drozda Orsolya megbízott intézményvezető, aki kiemelte, hogy az este az önfeledt szórakozásé és az örömé, hiszen egy bál nem múlhat el műsor nélkül. Izgatottan készülődött mindenki, hogy a bál sikeres legyen – hangsúlyozta Szabóné Drozda Orsolya.

Az intézmény vezetője reményeit fejezte ki, hogy a báli műsorban sikerül vidám és magható pillanatokat szerezni a résztvevőknek. Elsőként Sillye Jenőtől a Múlnak az évek című számot halhatta a közönség a pedagógusok előadásában. Ezt követően a diákok néptánc műsora következett, amelynek a keretében Hajdú Larissza és Kóka Zselyke kápráztatta el a közönséget énekükkel. Ezt követően Gaszper Anna Márta és Simon Jázmin táncprodukciót mutatott be a bál résztvevőinek, majd ismét a pedagógusok következtek, akik Korda György ismert számára a Reptérre készítettek koreográfiát. A diákok még egy modern tánccal készültek az előadás részeként. Végezetül a nyolcadikosok keringője következett, akik az előadásuk végén felkérték a jelenlévőket a nyitótáncra.



Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 452

Yesterday 973

Week 4819

Month 13805

All 672916

Currently are 52 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions