Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

Fénnyel írva-kiállításmegnyitó Tarcalon

A Magyar Kultúra Napja alkalmából szerveztek kiállítást Benedek László, fotóművész alkotásaiból január 14-én délután Tarcalon, a Hatputtonyos Borfaluban. A megjelenteket Györgyné Újvári Mária, művelődésszervező köszöntötte, majd kiemelte, hogy ezen a napon a Himnusz megszületésének napját ünnepeljük. 1989. óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, emléket állítva annak, hogy Kölcsey Ferenc költeményének, aki ezen a napon tisztázta le a Himnuszt. Ezután a Tarcali Hagyományőrző Népdalkör elénekelte a Himnuszt, majd Butta László, polgármester mutatta be Benedek László, fotóművész életét és munkásságát. Elhangzott az, hogy a sok évtizedes természet fotózás első sikere a spanyolországi Burgos-ban kezdődött, nemzetközi barlangkutató fotóversenyen első díjat nyert 1986-ban. A polgármester kihangsúlyozta azt, hogy Benedek Lászlót a világ legjobb barlang és természetfotósának tartották. A tárlatot Balázs Emese, az alkotó lánya mutatta be a közönségnek. A kiállítás egyik különlegességét az adja, hogy időszakos tárlatvezetést tartanak, kiscsoportoknak mutatják be a csodás fotókat, amelynek a középpontjában a barlangászat, a természet, a vizek, a hidak, épített örökségek és az ember áll. Balázs Emese elmondta azt, hogy a fotók különlegességét az is mutatja, hogy az alkotásokon semmilyen javítást nem végeztek el és mindegyiknek adtak egy címet. Ezután az alkotó felesége, Balázs Éva mondott verset a fényről. Tarcal polgármestere köszönetet mondott egy kis ajándékkal és egy csokor virággal Balázs Emesének és Balázs Évának azért, hogy elvitték ezt a kiállítást Tarcalra.

Online televízióadás

online television

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

14:00 Youtube Hiradó

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja

Tanulj tovább Sárospatakon!

                 

Hirdetések

milshop banner 190513 2

SFbBox by afl odds

Today 83

Yesterday 168

Week 606

Month 4234

All 384674

Currently are 45 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions