Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

A rendőrökkel szemben

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály járőrei szolgálatuk ellátása során január 15-én 23 óra 30 perckor az M30-as számú autópályán Miskolc irányából Szikszó felé haladtak, amikor egy szabálytalanul, a forgalommal szemben közlekedő személyautóra figyeltek fel. A rendőrök az autót megállították, a sofőrt pedig intézkedés alá vonták. Az idős férfi elmondta, hogy egy miskolci bevásárlóközpontból akart hazajutni, de eltévedt, és az autópályán Halmajig közlekedett, majd ott megfordult, és elindult a forgalommal szemben visszafelé. A járőrök alkoholszondát is alkalmaztak a gépjármű vezetőjével szemben, ami pozitív eredményt mutatott, így a helyszínen elvették a férfi jogosítványát, majd előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök a férfival szemben az ittas járművezetés miatt közigazgatási eljárást is kezdeményeztek.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 218

Yesterday 586

Week 2589

Month 8256

All 682258

Currently are 40 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions