Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

HELYREÁLLÍTOTTÁK AZ ELFORDÍTOTT JELZŐTÁBLÁT

Nézőink hívták fel a szerkesztőség munkatársainak figyelmét arra, hogy Szerencsen a 37-es számú főút Gyár úti szakaszán, az egyik töltőállomás melletti kereszteződésben vélhetően ismeretlenek rossz irányba fordították a kihelyezett KRESZ táblákat. A körforgalomból Miskolc felé haladva láthatunk egy jobbra kanyarodást tiltó táblát, azonban mögötte feltűnik egy haladási irányt jobbra mutató tábla. Ez a helyzet, ha valaki nem rutinból vezet, hanem figyeli az út mellé kihelyezett jelzéseket, akkor könnyen baleset is kialakulhatott volna. Miután önkormányzati kezelésű közútról van szó, a balesetveszélyes helyzetet jeleztük a Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft. vezetőjének. A társaság munkatársai a jelzőtáblákat azonnal helyreállították. Tóth István, ügyvezető tájékoztatásul azt is közölte, hogy a kereszteződésnél a főút felől kihelyezésre került a Behajtani tilos jelzőtábla is, amit a település irányából a harminchetesre kanyarodó járműszerelvények vontatmányukkal rendszeresen kidöntenek. Ennek megakadályozására szakemberek bevonásával keresik a megfelelő műszaki megoldást.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 319

Yesterday 586

Week 2690

Month 8357

All 682359

Currently are 38 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions