Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

A NESTLÉ SIKERES ÉVE

Gyáraink kimagasló teljesítményének is köszönhető, hogy kiemelkedő évet zárt tavaly a Nestlé Hungária Kft. Cégünk 95 milliárd forint értékben exportált különböző termékeket 2019-ben, így árbevételünk közel kétharmadát már a külpiacok adják- tájékoztatott sajtóközleményében a hazai vállalat budapesti központja. A Nestlé Hungária Kft. 2018. után 2019-ben tovább növelte árbevételét, amiből oroszlánrészt, 15 milliárd forintot tett ki az exportnövekmény - mind a három hazai Nestlé gyár túlszárnyalta előző évi teljesítményét. Közel kétezer tonna, azaz 25 millió darab csokoládé figurát állított elő a tavalyi karácsonyi szezonra diósgyőri üzemük. A termékpaletta 70 különböző termékből áll, amelyek tíz különböző márkanéven kerülnek a boltok polcaira. A tavalyi évet a megújult receptúra (6 százalékkal kevesebb cukor és kétszer több protein) alapján készülő SMARTIES márka uralta: a teljes gyártási mennyiség 55 százalékát ez a termék tette ki. A Diósgyőrben készülő édességek 90 százaléka a külpiacokon talált vevőre. A legnépszerűbbnek számító mikulás figurákat 19 országban, míg a többi karácsonyi terméket immár 23 országban lehetett megvásárolni. A magyar csokoládé figuraüzem termelési volumene 2019-ben 11 százalékkal, exportjának mennyisége pedig 13 százalékkal nőtt és elérte az 1700 tonnát. Diósgyőrben már gőzerővel készülnek a húsvéti ünnepekre, tavaly novemberben és decemberben 400-450 ember dolgozott az ajándékba szánt csokoládé figurák előállításán. Nem rosszak a kilátásai a másik két magyar Nestlé üzemnek sem. Az új beruházásoknak köszönhetően Szerencsen a kakaó és kávépor termelési kapacitás 12 százalékkal nőtt, így idén a gyár kibocsátása éves szinten elérheti a 40 ezer tonnát is. A büki állateledel gyártó üzemben pedig 2018-hoz képest 23 százalékos termelési értéknövekedést mértek, megközelítve az 200 ezer tonnát. A Nestlé cégcsoport világszinten mért organikus növekedése 3,5 százalékos volt, elsősorban az USA piacának és az állateledel üzletág kitűnő teljesítményének köszönhetően. A multinacionális óriásvállalat árbevétele 1,2 százalékkal 92,6 milliárd svájci frankra emelkedett. A bővülést az akvizíciók költsége és a devizaárfolyamok hatása fékezte. Tavaly a Nestlé világszinten komoly eredményt ért el portfóliójának átalakításában és továbbra is a gyors innováció vezérelte növekedést tartotta szem előtt. Utóbbira kitűnő példa a Starbucks kávézólánccal még 2018-ban kötött megállapodás, melynek értelmében a két társaság közös termékportfóliót hozott létre, hogy a kávéházi élményeket a fogyasztók otthon és a munkahelyükön is átélhessék. A kis- és online kereskedelemben kapható Starbucks At Home termékek tavaly már komoly részt vállaltak a Nestlé árbevételének bővüléséből.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 408

Yesterday 586

Week 2779

Month 8446

All 682448

Currently are 33 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions