Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

112 ÉVE SZÜLETETT WASS ALBERT

A magyar irodalom egyik ellentmondásos alakja, Wass Albert erdélyi magyar író és költő 1908. január 8-án született Válaszúton. A hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást se venne róla, miközben mások a legnagyobbak között emlegetik. Politikai felhangoktól sem mentes kultusz alakult ki körülötte mind Erdélyben, mind Magyarországon. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet, 1050-től egészen a jelenkorig, a saját, ősi nemzetiségének történetén keresztül. Az író 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt.

Műveit itthon csak a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban szinte ismeretlen volt. Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozását ma is végzik. Népszerűsége az 1990-es évek végétől az erdélyi mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. Az ünnepi megemlékezésen Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormánymegbízott köszöntötte a jelenlévőket, aki beszédében kiemelte, hogy az idei évben lesz Trianon századik évfordulója, amelyet a Magyar Országgyűlés határozatban a Nemzeti Összetartozás évének nyilvánított. A kormánymegbízott beszédében szólt arról, hogy az író végig élte a huszadik századot, amely az emberiség történelmének legsötétebb korszakának bizonyult. Minden igazságtalanságot megkapott, amellyel a korszak sújtotta. Demeter Ervin köszöntő beszédét Wass Albert idézettel zárta, majd Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet, aki szólt arról, hogy egy elnyomó világ koronatanúja volt az író. Az elnök hozzátette, hogy a költő, hazafi a magyar nemzeti öntudat elhívatott szószólója, magyar örökségünk kiszakíthatatlan része, az erdélyi világszövetség társelnöke volt. A költő olyan egyéniség, akinek rendíthetetlen jelleme szilárd bástyául szolgált a nemzeti identitásunk megtartásáért folytatott történelmi harcban. A Megyeháza udvarán az erdélyi Jód-patak völgyéből származó emlékkőnél – ami Wass Albertnek állít emléket - koszorút helyeztek el az esemény résztvevői. A megemlékezés keretében a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium diákjai az alkalomra készített műsorukat mutatták be.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 80

Yesterday 548

Week 4995

Month 13981

All 673092

Currently are 90 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions