Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

HŐS BAKÁK A DONI CSATÁBAN

A hagyományoknak megfelelően január 12-én Mezőzombor Község Önkormányzata megemlékezést tartott a doni áttörés 77. évfordulója alkalmából. A Don- kanyarban hősi halált halt magyar katonákra, köztük a mezőzombori áldozatokra emlékeztek az ünnepi műsorban. A megjelenteket Csepely Krisztina üdvözölte, majd felidézte a hetvenhét esztendővel ezelőtti eseményeket.

A Mezőzombori Községi Kórus műsorral, Bodnár Imre és Halász Józsefné pedig szavalattal lépett a mikrofon elé. Kiss Péterné, a település díszpolgára ünnepi beszédében szólt arról, hogy veszteségünk elesettekben, sebesültekben és fogságba esettekben egyes becslések szerint 120.000 fő volt. A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége volt. A nagy létszámú 207 000 fős magyar hadseregnek több mint a fele odaveszett: vagy a harcokban lelték halálukat, vagy a visszavonuláskor vesztek oda a kíméletlen időjárási viszonyok közepette, míg sokan a szovjet hadsereg fogságába estek és évek múltán, vagy soha nem tértek vissza hazájukba, családjuk körébe. A szónok beszédében kiemelte, hogy emlékeznünk kell a múltunkra, a doni hősökre, akiknek kezébe a történelem adta a fegyvert, akik elestek a szörnyű télben, akik ott pihennek orosz földben, a hótakarók alatt. A megemlékezésen elsőként Radó Béla polgármester és a képviselő-testület tagjai, intézményvezetők helyezték el az emlékezés koszorúit, majd az emlékezők rótták le tiszteletüket a kegyelet mécseseivel a Don kanyar mezőzombori áldozatainak állított emlékműnél.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 201

Yesterday 973

Week 4568

Month 13554

All 672665

Currently are 87 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions