Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

A NÉPMŰVÉSZET MESTEREI AZ ALKOTÓHÁZBAN

A Hegyalja Mesterek Népművészeti Egyesületének a szervezésében november 29-én „Megint jól csináltuk” című kiállítását tekintették meg az érdeklődők a tállyai Alkotóházban. A rendezvényt az Erdőbényei Kádártánc Csoport alkalomra készített műsora nyitotta meg. Az esemény szervezője Dériné Érsek Ágnes, a Hegyalja Mesterek Népművészeti Egyesületének elnöke volt, aki beszédében szólt arról, hogy a tagok kutatták és dolgozták fel a hagyományos kádártáncot, hiszen ez egész Európában egyedülálló.

A tárlaton részt vett Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője, aki hangsúlyozta, hogy a több mint 22 éve létrejött alkotó közösség munkájának az eredményei öregbítik a megye hírnevét. A szónok hozzátette, hogy nem csak megőrzi, de fel is éleszti azokat az értékes szokásokat, amik megmutatják a társadalomnak azt, hogy szüleink, nagyszüleink hogyan éltek. Kántor Ferenc, Makkoshotyka polgármestere beszédében kihangsúlyozta, hogy nagyszerű érzés látni, hogy mennyi mondani való van a kezek szorgos munkájában, amelyben tükröződik az alázat, elhivatottság. A népi kultúrából gyökerezett termékek nem csak díszítő funkciót töltenek be, hanem a kor ízléseinek megfelelően használhatóak, amelyben a népművészet továbbra is él. A hagyomány benne van a táncokban és mesterségekben is, amelyre építeni lehet a jövőt, ahogyan azt az elődök is tették. A kiállítás célja az volt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye értékei a helyükre kerüljenek és hogy, az úri hímzés is bekerüljön az Unesco értéktárába.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 213

Yesterday 548

Week 5128

Month 14114

All 673225

Currently are 48 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions