Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

A TÉLAPÓ VILÁGÍTÓ RÉNSZARVASAI

Szerencsen a Világörökségi Kapuzat és Turisztikai Fogadóépület mellett november 16-án az ország legnagyobb karácsonyi világító fogatát készítette el Kretovics István, a helyi Kisgép- és Fénycentrum tulajdonosa. A Guinness-rekord kísérletet Szerencs város polgármestere, Nyíri Tibor köszöntő beszéde nyitotta meg, aki köszönetét fejezete ki az alkotónak.

Szebenyi Tivadar közjegyző hitelesítette és dokumentálta a különleges teljesítményt. A városvezető beszéde után Kretovics István szólt arról, hogy Finnországban a Mikuláslakban történt látogatása után -ahol három, izzókból készített szarvas volt elhelyezve- eldöntötte, hogy az általa korábban alkotott kisebb és nagyobb szarvasokból csordát hoz létre, így összesen ötvenegy darab állat került kiállításra. A londoni Guinness World Records a ledek számához kötötte a kísérlet sikerét. Az eddigi világcsúcs az 52600 darab ledből állt. A "Télapó leghosszabb szánját" negyvenegy darab rénszarvas húzza, amely 55000 darab ledet tartalmaz, így önmagában is rekordot döntött. A szarvasok mellett, szánok, angyalok és krampuszok is helyet kaptak a területen, így összesen a 96437 led izzó fényei visszaszámlálás után egyszerre gyulladtak fel, amit megcsodáltak az eseményre érkezők és felkeltette a 37-es főúton áthaladók figyelmét.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 287

Yesterday 973

Week 4654

Month 13640

All 672751

Currently are 59 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions