Vivid - VirtueMart Template

Művész - Globo Világjáró 69.adás (2017.04.06.)

A Globo Világjáró legújabb adásában az iraki Kurdisztánba kalauzoljuk el a nézőket. A látogatóknak azonban a Stefánia Palotáig kell ellátogatniuk, ahol egy igazi művésszel, Ismail Khaiat-tal ismerkedhetnek meg. Idén két hetet tölt el hazánkban a miskolci Hermann Ottó Múzeum szervezésében, ahol egyedi kőfestő technikáját mutatja be az érdeklődőknek. Művészete közel áll az európai festészethez, de munkáiban fellelhető a kurd folklór és szimbolizmus is. A műsorban szót ejt továbbá az Iszlám Államban történő magyar részvételről is, amely sokat segít a háborúban.

 

Horgos, Indonézia - Globo Világjáró 68.adás (Globo Televízió , 2017.03.30.)

A Globo Világjáró legújabb adásában is érdekes témákkal ismerkedhetnek meg a nézők. Először a magyar határ melletti Horgos mindennapjaiba nyerhetnek betekintést, ahol a folyamatos menekültválság a megoldatlan probléma. A röszkei és tompai határátkelők mellé két tábort állítottak fel az önkéntesek, azonban Macedóniából és Bulgáriából naponta több mint ötszáz illegális határátlépő érkezik. Ezt követően Indonézia Budapestre akkreditált nagykövetével ismerkedhetnek meg nézőink, aki a dél-kelet ázsiai országot képviseli hazánkban. A nagykövetasszony elmondta, hogy nagyon szereti hazánk kultúráját, kedvenc ételei közé pedig a híres lángos tartozik.

Menekült Palesztin - Globo Világjáró 67. adás (Globo Televízió, 2017.03.23.)

A Globo Világjáró legújabb adásában érdekes témákkal ismerkedhetnek meg a nézők. Ez alkalommal az Iszlám Állam mindennapjaiba nyerhetnek betekintést, valamint a menekültek helyzetét ismerhetik meg közelebbről. A menekülthelyzet egyre inkább romlik a világon, amelyet az is megerősít, hogy naponta több tucatnyian hagyják el Palesztínát és indulnak Európa felé Török- és Görögországon keresztül.

Utazáskiállítás - Globo Világjáró (Globo Világjáró 66.adás)

A Globo Világjáró soron következő adásában betekintést nyerhetnek az Utazás Kiállítás rejtelmeibe, amelyen helyet kapott a VI. Afrika Expo és Vásár is. A kiállításon bemutatták Kárpátalja nevezetességeit, ahol Románia lélegzetelállító helyszíneit tekinthetik meg a látogatók.  A barátságos környezetben számos ikonikus hely tárul a szemünk elé, Munkács, Ungvár. A hagyományokon és a gasztronómián keresztül számos turisztikai lehetőséggel is megismerkedhettek a rendezvényre kilátogatók. 

Globo Világjáró


A hetente jelentkező adásban Kembe Sorel-Arthur, a nagyvilág érdekes térségeibe kalauzolja el a nézőket.

 

Globo Világjáró 89. adás Szudán turizmus

Globo Világjáró 88.adás Soha nem voltak még ilyen jók a Magyar- Ghánai

Globo Világjáró 87.adás - Kormánydelegáció látogatása Szudánban (Globo Televízió, 2018.01.10.)

Globo Világjáró 86 adás Eritrea Ahol meg akarják változtatni a migrációt

Globo Világjáró 85.adás - Újabb sikereket ért el a Szudáni Kereskedelmi Képviselet

Globo Világjáró 84.adás - Eritrea (Globo Televízió, 2017.12.07.) Eritrea

Globo Világjáró 83. (Globo Televízió, 2017.11.30.) III Magyarország Latin Amerika Fórum

Globo Világjáró 82. (Globo Televízió, 2017.11.23.)  Magyar szórvány napja a Duna palotában

Globo Világjáró 81. - Magyarországra látogatott a Szudáni külügyminiszter

Globo Világjáró 80.adás (Globo Televízió, 2017.10.12.)  Pattaya

Globo Világjáró 79.adás (Globo Televízió, 2017.06.15.)  Csíksomlyó 

Globo Világjáró 78.adás (Globo Televízió, 2017.06.08.) Szandelszky Béla

Globo Világjáró 77.adás (Globo Televízió, 2017.06.01.)  Tofu 

 Globo Világjáró 76.adás (Globo Televízió, 2017.05.25.) Mosul Hallo Raouf

Globo Világjáró 75.adás (Globo Televízió, 2017.05.18.)  Kína 5.rész

Globo Világjáró 74. adás (Globo Televízió, 2017.05.11.) Kína 4.rész

Globo Világjáró 73. adás (Globo Televízió, 2017.05.04.) Kína 3.rész

Globo Világjáró 72. adás (Globo Televízió, 2017.04.27.) Kína 2.rész

Globo Világjáró 71. adás (Globo Televízió, 2017.04.20.) Kína 1.rész

Globo Világjáró 70. adás (Globo Televízió, 2017.04.13.) Japán

Globo Világjáró 69. adás (Globo Televízió, 2017.04.06.) Művész

Globo Világjáró 68. adás (Globo Televízió, 2017.03.30.) Horgos, Indonézia

Globo Világjáró 67. adás (Globo Televízió, 2017.03.23.) Menekült Palesztin

Globo Világjáró 66. adás (Globo Televízió, 2017.03.16.) Utazáskiállitás

Globo Világjáró 65. adás (Globo Televízió, 2017.03.09.) Orvosmisszió, Trump

Globo Világjáró 64. adás (Globo Televízió, 2017.03.02.) Abdulkadir Araz 

Globo Világjáró 63. adás (Globo Televízió, 2017.02.23.) Mexikó

Globo Világjáró 62. adás (Globo Televízió, 2017.02.16.) Dubai

Globo Világjáró 61. adás (Globo Televízió, 2017.02.09.) Szerbia

Globo Világjáró 60. adás (Globo Televízió, 2017.02.02.) Ismétlés 4. rész

Globo Világjáró 59. adás (Globo Televízió, 2017.01.26.) Ismétlés 3. rész

Globo Világjáró 58. adás (Globo Televízió, 2017.01.19.) Ismétlés 2. rész

Globo Világjáró 57. adás (Globo Televízió, 2017.01.12.) Ismétlés 1. rész

Globo Világjáró 56. adás (Globo Televízió, 2016.12.15.) Kurdisztáni konfliktus

Globo Világjáró 55. adás (Globo Televízió, 2016.12.08.) Moszul

Globo Világjáró 54. adás (Globo Televízió, 2016.11.17.) Szomália és Kenya

Globo Világjáró 53. adás (Globo Televízió, 2016.11.10.) Belgrád

Globo Világjáró 52. adás (Globo Televízió, 2016.11.03.) Belgrád, Principovac

Globo Világjáró 51. adás (Globo Televízió, 2016.10.27.) A színes Afrikának van jövője

Globo Világjáró 50. adás (Globo Televízió, 2016.10.20.) Szerbia, embercsempészet

Globo Világjáró 49. adás (Globo Televízió, 2016.10.13.) Uganda, Jaksity Kata

Globo Világjáró 48. adás (Globo Televízió, 2016.10.06.) Horgos és Belgrád

Globo Világjáró 47. adás (Globo Televízió, 2016.09.29.) Törökország és Indonézia

Globo Világjáró 46. adás (Globo Televízió, 2016.09.22.) Izrael és a kurd lakosság

Globo Világjáró 45. adás (Globo Televízió, 2016.09.15.) USA, 911

Globo Világjáró 44. adás (Globo Televízió, 2016.07.07.) Kurdisztán és Mexikó

Globo Világjáró 43. adás (Globo Televízió, 2016.06.30.) Izrael és Brazília

Globo Világjáró 42. adás (Globo Televízió, 2016.06.23.) Kurdisztán

Globo Világjáró 41. adás (Globo Televízió, 2016.06.16.) Gáza és Dél-Afrika

Globo Világjáró 40. adás (Globo Televízió, 2016.06.09.) Horvátország

Globo Világjáró 39. adás (Globo Televízió, 2016.06.02.) Erdély

Globo Világjáró 38. adás (Globo Televízió, 2016.05.22.) Amerika

Globo Világjáró 37. adás (Globo Televízió, 2016.05.19.) Érsekújvár

Globo Világjáró 36. adás (Globo Televízió, 2016.05.12.) A Nemzetközi Vöröskereszt

Globo Világjáró 35. adás (Globo Televízió, 2016.05.05.) Afrika hátizsákkal

Globo Világjáró 34. adás (Globo Televízió, 2016.04.28.) Törökország

Globo Világjáró 33. adás (Globo Televízió, 2016.04.21.) Seychelle-szigetek

Globo Világjáró 32. adás (Globo Televízió, 2016.04.14.) Kongó

Globo Világjáró 31. adás (Globo Televízió, 2016.04.07.) Kína

Globo Világjáró 30. adás (Globo Televízió, 2016.03.31.) Kos, Görögország

Globo Világjáró 29. adás (Globo Televízió, 2016.03.24.) A kurdisztáni frontvonal

Globo Világjáró 28. adás (Globo Televízió, 2016.03.17.) Szíria

Globo Világjáró 27. adás (Globo Televízió, 2016.03.10.) Kuba és Új-Zéland

Globo Világjáró 26. adás (Globo Televízió, 2016.03.03.) Etiópia

Globo Világjáró 25. adás (Globo Televízió, 2016.02.25.) Kurdisztán, pesmergák

Globo Világjáró 24. adás (Globo Televízió, 2016.02.18.) Kazahsztán

Globo Világjáró 23. adás (Globo Televízió, 2016.02.11.) Marokkó

Globo Világjáró 22. adás (Globo Televízió, 2016.02.04.) Vietnám

Globo Világjáró 21. adás (Globo Televízió, 2016.01.28.) Menekültválság

Globo Világjáró 20. adás (Globo Televízió, 2016.01.21.) Adria

Globo Világjáró 19. adás (Globo Televízió, 2016.01.14.) Irak

Globo Világjáró 18. adás (Globo Televízió, 2016.01.07.) Tunézia

Globo Világjáró 17. adás (Globo Televízió, 2015.12.31.) Gasztronómia

Globo Világjáró 16. adás (Globo Televízió, 2015.12.24.) Örményország

Globo Világjáró 15. adás (Globo Televízió, 2015.12.17.) Dubai

Globo Világjáró 14. adás (Globo Televízió, 2015.12.10.) Macedónia

Globo Világjáró 13. adás (Globo Televízió, 2015.12.03.) Uganda

Globo Világjáró 12. adás (Globo Televízió, 2015.11.26.) Erdély

Globo Világjáró 11. adás (Globo Televízió, 2015.11.19.) Kurdisztán

Globo Világjáró 10. adás (Globo Televízió, 2015.11.12.) Ruanda

Globo Világjáró 9. adás (Globo Televízió, 2015.11.05.) Dél-Korea

Globo Világjáró 8. adás (Globo Televízió, 2015.10.29.) Marokkó, El-Jadida, Lovas Fesztivál

Globo Világjáró 7. adás (Globo Televízió, 2015.10.22.) Khalaf al-Habtoor beszéde

Globo Világjáró 6. adás (Globo Televízió, 2015.10.15.) Kiss Róbert Richárd, Afrika 2. rész

Globo Világjáró 5. adás (Globo Televízió, 2015.10.08.) Kiss Róbert Richárd, Afrika

Globo Világjáró 4. adás (Globo Televízió, 2015.10.01.) Migránsok, Horvátország

Globo Világjáró 3. adás (Globo Televízió, 2015.09.24.) Migránsok, Macedón határ

Globo Világjáró 2. adás (Globo Televízió, 2015.09.17.) Uganda

Globo Világjáró 1. adás (Globo Televízió, 2015.09.10.) Dél-Korea

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 101

Yesterday 548

Week 5016

Month 14002

All 673113

Currently are 48 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions