Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

NORDIC WALKING-OSOK TALÁLKOZÓJA ABAÚJSZÁNTÓN

Az Abaújszántói Kezdjetek El Élni Egyesület tagjai augusztus 16. és 18. között Nordic Walking hétvégét rendezett Abaújszántón. Pénteken, augusztus 16-án, este Séllei Beatrix, pszichológus az Érzelmi intelligencia a sikeres hétköznapokért címmel tartott előadást a helyi polgármesteri hivatalban helyet foglaló közönségnek. A szakember érdekes történeteken keresztül mutatta be azt, hogy miért is fontos a kapcsolatainkban az, hogy az érzelmi intelligenciánk fejlett legyen. A Nordic Walking hétvége résztvevői érdeklődve figyelték azt, hogy a boldogság, hogyan függ össze a sikerességgel.

A sportverseny előtt a résztvevők, a helyi Rákóczi-ház udvarán gyülekeztek, ahol a rajtszámokat és pólókat vették át az indulók. Majd közös bemelegítés következett, amelyet Györki Erika vezényelt a megjelent negyvenöt indulónak. A sportemberek öt-, tíz-, tizenöt-, és húsz kilométer hosszúságú táv közül választhattak edzettségi a szintjüknek megfelelően. A rajtot megelőző pillanatokban Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke egyben támogató valamint Sáfián Ádám, a település polgármestere üdvözölték a megmérettetés résztvevőit, akik eredményes versenyzést kívántak mindenkinek. Az Aranyosi-völgy festői szépségű környezetében öt kilométerenként frissítő pontok várták a résztvevőket, a megfelelő regeneráció érdekében. A megmérettetés végén pedig nem maradt más hátra, mint az eredményhirdetés, ahol kategóriánként hirdettek férfi illetve női győztest. Az egész napos eseményen minden az egészséges életmódról és a sportolásról szólt Abaújszántón. Az aktív kikapcsolódás jegyében életre hívott esemény harmadik napján a reggeli bemelegítést követően borkóstolással egybekötött dűlőtúrán vettek részt a sport szerelmesei, akik a Palkó borászat ízletes termékeit ismerték meg. A nap hátralévő részében Dr. Antal Dóra vezette be a Rákóczi-házban megjelent vendégeket a jóllét dimenzióinak világába, amelyet nagy figyelemmel hallgatott végig minden érdeklődő. Végül Boldogkőváralja és Füzér várát tekintették meg a sportos hétvége résztvevői.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 12

Yesterday 548

Week 4927

Month 13913

All 673024

Currently are 77 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions