Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

GAZDAFÓRUM SZERENCSEN

Az Agrárminisztérium intézkedéseit bemutató gazdafórumot tartottak „Szövetségben a magyar gazdákért” címmel április 24-én, a szerencsi Rákóczi-vár színháztermében. A megjelent gazdálkodókat és vendégeket Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a megjelenteket, aki örömét fejezte ki a nagy létszámú érdeklődés valamint amiatt, hogy szót válhatnak a magyar vidék- és a mezőgazdaság szempontjából is rendkívül lényeges és meghatározó kérdésekről.

A köszöntő gondolatok után Nagy István agrárminiszter tartott előadást az eddigi eredményekről és a jövőbeni tervekről, aki kifejtette az agrárminisztérium azt tűzte ki célul megalakulásakor, hogy a versenyképességet javító intézkedéseket hozzanak. Az eltelt nyolc évben százötvenhárom százalékkal nőtt a mezőgazdasági kibocsájtás, ami dobogós hely az Európai Unión belül. Az egy hektárról származó jövedelem viszont elmarad a vetélytársakétól, amelynek célja, hogy behozzuk ezt a lemaradást. A kormány döntött arról, hogy tíz éven keresztül évi tizenhét milliárd forintot fordít az öntöző infrastruktúra fejlesztésére, ez az összeg pedig arra is elegendő, hogy százezer hektárral növeljük az öntözőterületek számát a közeljövőben.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 424

Yesterday 294

Week 2209

Month 7876

All 681878

Currently are 53 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions