Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

SZÍVBŐL SZÁLLT AZ ÉNEK CSOBAJON

Harmadik alkalommal rendezték meg április 5-én, Csobajon, a református keresztyén ifjúsági énekversenyt. A helyi általános iskola tornatermében Madaras Irma, a csobaji református gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a jelenlévőket, majd Mészáros István, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Zempléni Egyházmegyéjének esperese mondta el üdvözlő gondolatait a diákoknak.

A megmérettetés előtti műsorban a helyi ifjúsági csoport gitárjátékát hallgatták meg a résztvevők, akiket közös éneklésre invitáltak a szervezők. Az énekversenyre Csobaj, Taktabáj, Prügy, Tiszalúc, Mezőzombor, Megyaszó, Tokaj, Rátka és Sátoraljaújhely településekről érkeztek a fiatalok, akik mosolygós arccal, izgalommal telve várták, hogy kötelező valamint szabadon választott dalukkal elkápráztassák a bizottságot. A zsűriben helyet foglalt Mészáros István esperes, Juszku Gergő helyi kántor, Börzsönyi Józsefné és Tóbiás Zoltán lelkész, Mészárosné Katona Adrienn ének-tanár valamint Czetőné Hegedűs Aranka lelkész. A megmérettetésen mindenki legszebb hangszíne szerint énekelt, amelyet oklevéllel jutalmaztak a szervezők.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 51

Yesterday 548

Week 4966

Month 13952

All 673063

Currently are 37 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions