Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

UTAT AVATTAK TARCALON

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában Tarcal térségében mintegy négy kilométeres szakaszon újult meg a 38-as számú főút bruttó 398,5 millió forint hazai támogatás felhasználásával. A március 12-én megtartott ünnepélyes szalagátvágás alkalmával Butta László, Tarcal polgármestere elmondta azt, hogy 2015 végén megszületett a Tarcalon átvezető belterületi útszakasz felújítására vonatkozó döntés, amely 2016-ban meg is valósult. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy minél előbb forrást kell találjanak az útfelújítás következő szakaszára, amely a 37-es főút csatlakozásáig 3,576 méter hosszú. A köszöntő után dr. Mosóczi László, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár hozzátette, az utak megfelelő műszaki állapota fontos a magyar embereknek, vállalkozásoknak és az egész gazdaságnak. Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is örömét fejezte ki a megújulással kapcsolatosan, amelynek részleteit osztotta meg a jelenlévőkkel. Végül Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselője is örömmel üdvözölte a beruházást, amely idegenforgalmi szempontból sem utolsó. Az ünnepi eseményt, a Kikelet Napköziotthonos Óvoda csöppségeinek műsora tovább színesítette. Az útátadó végül az ünnepélyes szalagátvágással ért véget a Gróf Degenfeld kastélyszálló előtti területen.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 486

Yesterday 973

Week 4853

Month 13839

All 672950

Currently are 59 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions