Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

KÖRNYEZETI NEVELÉSRŐL SZIRMABESENYŐBEN

Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzata, Környezeti nevelés és képzés az erdei iskolákban címmel projektzáró konferenciát szervezett január 24-én, a helyi általános iskola ebédlőjében. Az esemény résztvevőit Huszti Gábor, a település polgármester köszöntötte, majd kiemelte, hogy a projekt mérföldkövéhez érkeztek, hiszen elkészült a Szirmay kastély szomszédságában az Ökotanterem, amelyet tavaly szeptemberben adták át a nagyközönségnek Szent Mihály napján. Elhangzott az is, hogy ez volt az első határokon átívelő, nemzetközi pályázat, amelyben részt vett a nagyközség.

A polgármester szólt arról is, hogy a szlovákiai partnerükkel jó volt a kapcsolatuk, jól tudtak végig együtt dolgozni. Az Interreg programban újdonság volt az, hogy a beruházás, az építés, a marketing elemek és a tanagyagfejlesztés is szerepelt. Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke az Interreg projektek fontosságáról beszélt, majd arra buzdította a polgármestereket, hogy vegyenek részt ezekben a programokban. Csellárné Németh Judit, környezeti nevelő a résztvevő diákokkal közösen tartott élménybeszámolót a szlovákiai kirándulásokról, túrákról és a látogatásról.

Online televízióadás

online television

mecenatura logoA Globo Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

Globo Heti Műsorújság

A Globo Televízió műsorai a FIX Televízióban:

Globo Világjáró premier: Kedd 21:00

ismétlés: Hétfő 16:30 Vasárnap 14:30.       

Megyei Híradó premier: Csütörtök 15:30

ismétlés: Hétfő 10:00 Vasárnap 14:00.

globotv tropical 1 2

Hirdetések

Partnereink

Globs logo black

tropical logo3

 

BSAlapitvany

SFbBox by afl odds

Today 13

Yesterday 74

Week 144

Month 1996

All 171860

Currently are 156 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions