Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

VEREKEDÉS KÖZBEN HALT MEG A ZÁRKATÁRS

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék ez év májusában egy fiatalt, halált okozó testi sértés miatt öt év fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetésre és öt év közügyektől való eltiltásra ítélt. A bíróság által megállapított információk szerint az elkövető és áldozata 2017 februárjában, a büntetés-végrehajtási intézetben egy zárkában volt elhelyezve. A támadó az újonnan bekerülő néhai áldozatában tudatosítani akarta „főnöki pozícióját”, ezért verekedésre hívta. Előbb csak imitálták, aztán a támadó ököllel ténylegesen is ütni kezdte zárkatársát, aki többször a földre esett, az ütések, rúgások között elájult, majd ismét magához tért, aki kérte bántalmazóját, hogy kisebbeket üssön. A támadó mindig adott pihenőt ismerősének, de aztán újra folytatni akarta a játékot, aki már nem mert ellenkezni. Az elkövető ügyelt arra, hogy a zárkák biztonsági ellenőrzéseit kijátssza, így az őrök nem hallottak zajokat. A megvert áldozat a reggeli ébresztésre nem reagált és nem mozdult, akin sérülés nyomai látszódtak. A kórházba szállítását követően több héttel belehalt súlyos koponyasérüléseibe.(Fotó: Illusztráció)

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 190

Yesterday 772

Week 1681

Month 7348

All 681350

Currently are 71 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions