Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

LETARTÓZTATÁSBAN A NEGYVEN FORINTOT RABLÓ ELKÖVETŐ

A Miskolci Járásbíróság december 3-áig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki az elmúlt négy hónapban három alkalommal is erőszakkal próbálta megszerezni járókelők értékeit. A támadó október 27-én, Kazincbarcikán egy társával együtt felszólított egy éppen arra járó férfit, hogy adjon nekik pénzt, és megfenyegették, hogy amennyiben kérésüknek nem tesz eleget, akkor bántalmazni fogják. Ekkor átkutatták az áldozat zsebeit, aki félelmében elővett ugyan negyven forintot, de közölte, hogy azt nem adja át. A támadó ekkor arcon ütötte áldozatát, és a zsebébe benyúlva elvette tőle a pénzt, majd társával távoztak a helyszínről. Mindezt megelőzően 2018 októberében a két férfi egy másik kazincbarcikai lakostól próbálta erőszakkal elvenni a pulóverét. Mivel a támadásnak az áldozat ellenállt, illetve a közelben lévő buszmegállóban felfigyeltek tettükre, üres kézzel távoztak a helyszínről. Korábban, 2018 júliusában pedig az elkövető egy mobiltelefont próbált elvenni egy járókelőtől, akinek tettével nyolc napon belüli sérülést okozott. A férfival szemben rablás, rablás kísérlete és garázdaság vétsége miatt indult eljárás, aki akár tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.(Fotó: Illusztráció)

Online televízióadás


mecenatura logoA Globo Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Globo Heti Műsorújság

Hirdetés

szerencsejatek logo

Hirdetés

29060805 1952167878158500 7055384780324431793 o

A Globo Televízió műsorai a FIX Televízióban:

Globo Világjáró premier: Kedd 21:00

ismétlés: Hétfő 16:30 Vasárnap 14:30.       

Megyei Híradó premier: Csütörtök 15:30

ismétlés: Hétfő 10:00 Vasárnap 14:00.

globotv tropical 1 2

Hirdetések

Partnereink

Globs logo black

tropical logo3

 

BSAlapitvany

SFbBox by afl odds

Today 93

Yesterday 91

Week 93

Month 1859

All 158728

Currently are 71 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions