Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

KÉPVISELŐK A KESZNYÉTENI- ÉS KÖRÖMI PONTONHÍDON

Sajtótájékoztató keretében látogatta meg Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Koncz Ferenc, országgyűlési képviselő a kesznyéteni- valamint körömi pontonhidat szeptember 10-én. A kesznyéteni Polgármesteri Hivatalban megtartott összejövetelen Kecső Imre, Kesznyéten polgármestere fogadta a vendégeket majd elmondta azt, hogy a Konzorcium Közlekedésfejlesztés Borsod megyében című projektjének, a Településfejlesztési Operatív Program keretében valósul meg a Sajó-híd felújítása. Ezután Koncz Ferenc, országgyűlési képviselő hozzátette ez a rekonstrukció probléma is lehetett volna, hiszen az átkelő negyvenhat település közel tizenötezer ember közlekedését könnyíti, így tenni kellett valamit, hogy a lezárás miatti problémát csökkentsék.

A körömi kompnál felállított ideiglenes átkelő megépítésében nagy segítségre volt szükség a Magyar Honvédségtől, akik okos megoldással kivitelezték a problémát. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szólt arról, hogy ez a pontonhíd önmagáért beszél. A II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred példátlan összefogást tanúsítva két óra hossza alatt rakta helyére a körömi átkelőt, ahol az áthaladást katonák és jelzőlámpa is segíti, sőt az átkelőn óránként hatvanhat autós halad át. A számadatok szerint az eltelt egy hét során csaknem tizenegyezer autós vette igénybe a Köröm és Muhi között felállított átkelőt. A tájékoztatót követően a képviselők maguk is szemügyre vették a kesznyéteni-híd felújítását valamint a körömi pontonhíd forgalmát.

Online televízióadás


mecenatura logoA Globo Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Globo Heti Műsorújság

Hirdetés

szerencsejatek logo

Hirdetés

29060805 1952167878158500 7055384780324431793 o

A Globo Televízió műsorai a FIX Televízióban:

Globo Világjáró premier: Kedd 21:00

ismétlés: Hétfő 16:30 Vasárnap 14:30.       

Megyei Híradó premier: Csütörtök 15:30

ismétlés: Hétfő 10:00 Vasárnap 14:00.

globotv tropical 1 2

Hirdetések

Partnereink

Globs logo black

tropical logo3

 

BSAlapitvany

SFbBox by afl odds

Today 93

Yesterday 91

Week 93

Month 1859

All 158728

Currently are 26 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions