Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

KÁBÍTÓSZER-FOGÁS MISKOLCON

Közel hatmillió forint piaci értékű, Spanyolországból behozott kábítószert foglaltak le Miskolcon egy nagyszabású akcióban a rendőrök augusztus 6-án. A drogot egy magyar kamion szállítmányába rejtették el. Mikor a jármű megérkezett egy miskolci telep elé, két férfi egyeztetett a szerelvény sofőrjével, aki betolatott az udvarra. Ott megbontották a rakteret, amelyből a férfi egy laptoptáskát adott át társának, aki azt a személygépkocsijába tette.

A rendőrök ezt követően fogták el a két férfit, illetve a kamion sofőrjét és a telephely üzemeltetőjét is. A nyomozók a személygépkocsiban megtalálták a korábban odatett laptoptáskát, amelyben 3780 gramm hasisgyanta, továbbá 228,8 gramm kokain volt, amelynek kereskedelmi mennyisége, és együttes feketepiaci értéke 5,7 millió forint. A gyanúsítottak tartózkodási helyének házkutatása alkalmával négyezerhatszázötven euró és közel három millió forint készpénzt, illetve további tárgyi bizonyítékokat foglaltak le a rendőrök.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 363

Yesterday 586

Week 2734

Month 8401

All 682403

Currently are 39 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions