Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

UTOLSÓ CSENGŐSZÓ A BOLYAIBAN

A Bolyai János Katolikus Általános Iskolában június 16-án tartották azt a ballagási ünnepséget, amelyen ötven tanuló búcsúzott el az oktatási intézménytől. A Kulcsár Anita Sportcsarnokban az alsóbb évesek sorfala között vonultak végig a végzős osztályok, majd versek és énekek csendültek fel. A nyolcadikosok felkötötték az emlékszalagot, majd átadták az iskola albumát és krónikáját. Geszperné Tilman Edina igazgató ünnepi beszédében elmondta, hogy az iskola nagyon büszke a végzősökre, akikkel néhány gondolatot is megosztott útravalóul.

Ezután Koncz Ferenc országgyűlési képviselő adta át a Kiss Attila-díjat, amelyet idén Pap László érdemelt ki majd Ráczné Váradi Éva, a Kulcsár Anita Alapítvány elnöke ismerte el Balázsfalvi Barbarát sportolói teljesítményéért. Boncsa nyakláncát idén Tőkés Liliána vehette át Gaszperné Tilman Edina igazgatótól. Bolyai-díjban pedig négy tanuló, Bán Péter, Korán Flóra, Krusóczki Zsolt és Pap László kapott elismerést. A legsikeresebb tanulók könyv- és pénzjutalomban részesültek. Az ünnepség az iskola aulájában található Bolyai fal megkoszorúzásával ért véget.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 452

Yesterday 973

Week 4819

Month 13805

All 672916

Currently are 52 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions