Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

HALÁLOS FARÖNK SZÁLLÍTÁS

Az Ózdi Járásbíróság március 22-én kihirdetett ítéletében halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt a fakitermelő t egy év hat hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte és három évre eltiltotta a foglalkozásától. A bíróság megállapította, hogy az elhunyt férfi a vádlottnál dolgozott, de ehhez szükséges szakképesítéssel nem rendelkezett. 2017 januárjában Putnok külterületén a vállalkozó és a férfi együtt dolgoztak, a korábban kivágott farönköket egy teherautóra kötött drótkötéllel vontatták a rakodási helyre. A munka során egy rönköt akartak vontatni, amit a munkás szabálytalanul rögzített a járműhöz. A vádlott észrevette a hibát, mégis megkezdték a vontatást, miközben az alkalmazott a rönk alá szorult, a mellkasára nehezedő nyomás miatt a helyszínen életét vesztette. A bűncselekmény öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A bíróság a vádlott esetében enyhítő körülményként értékelte, hogy korábban még nem volt büntetve, a cselekmény elkövetését beismerte, megbánta. Az ítélet jogerős.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 413

Yesterday 294

Week 2198

Month 7865

All 681867

Currently are 49 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions