Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

KÉZMŰVES TERMÉKEK FESZTIVÁLJA TÁLLYÁN

A Tállyáért Egyesület és az Oroszlános Borhotel idén első alkalommal szervezi meg a Kézműves GasztroWorkshop Fesztivált március 15. és 17. között Tállyán. Haraszti Ágnes, a civil szervezet marketingvezetője március 1-jén tájékoztatta a sajtó képviselőit a programmal kapcsolatban. A rendezvény a szokásostól eltérő módon mutatja be a térség gasztronómiai szereplőit, Tokaj-Hegyalja helyi termelőit, kézműves mestereit és manufaktúráit.

. A fesztiválra kilátogatók előadásokon ismerhetik meg a sajt – és szappankészítést és a tájegység gyógynövényeiből készült krémek előállításáról is hasznos információkat kaphatnak. A Maillot-kastélyban a helyi borászok furminttal, muskotállyal és aszúval mutatkoznak be a nagyközönségnek. A termelői vásár mellett interaktív előadásokon, oktatásokon, tematikus kóstolókon vehetnek részt a fesztiválozók, valamint a különleges technikákat kiscsoportos foglalkozásokon lehet majd elsajátítani. Március 17-én az érdeklődőknek BBQ workshopot is tartanak, ahol egy neves szakember ad tanácsokat a grillezéssel kapcsolatban. Március 15-re különleges programmal készülnek a szervezők, hiszen a családok meglátogatják a helyi kézműves mestereket, a kádárt, a kőfaragót és az úrihímzést készítő asszonyokat.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 38

Yesterday 265

Week 303

Month 2076

All 689907

Currently are 47 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions