Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

TÉVÉS FORGATÁSOK MISKOLCON

Miskolc turisztikai szervezete az idén is sokat dolgozik a város népszerűsítésén és a turizmus fejlesztésén. A megyeszékhelyen több tévés forgatócsoportot fogadnak, illetve előkészítik a forgatások szakmai hátterét. Az MTVA Itthon vagy! című műsora tavaly szeptember közepén mutatta be a Miskolcról tavaly augusztusban készített epizódját.

Az idén is készül ilyen műsor, ami Észak-Magyarország gyógyturizmusával foglalkozik majd. Ez a tervek szerint, február 16-án kerül majd adásba. A miskolci szolgáltatáskínálatból két fontos helyszínen a miskolctapolcai Barlangfürdőben, valamint a Szent István-barlangban Lillafüreden is készültek felvételek. A Barlang Aquaterápián kezelést, víz alatti gyógytornát is filmezhetett a stáb, a Barlangfürdőben pedig Scheitzner Beáta, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezetője ismertette a fürdőkomplexum szolgáltatásait. Idén januárban miskolci forgatásra készül az MTVA Hazahúzó című műsorának stábja is. A turisztikai szolgáltatókkal, látnivalókkal történő egyeztetésben, a forgatás helyi szervezésében és a stáb idegenvezetésében a város turisztikai szervezete, a Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Kft. munkatársai vesznek részt.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 355

Yesterday 586

Week 2726

Month 8393

All 682395

Currently are 35 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions