Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ISMÉT ISKOLPADBAN A BEKECSI DIÁKOK

Becsengettek. Új tanév kezdődött el szeptember 1-jén a bekecsi II. Rákóczi Ferenc Általános iskolában. A szülők és a gyermekek ünneplőbe öltözve, izgatottan várták az újabb tanévet. Először a bekecsi óvodások műsorát tekinthették meg a jelenlévők, akik kedves kis produkciót adtak elő. 

 

A műsort követően Volczné Simka Marianna, igazgató köszöntötte a szülőket és a diákokat, aki örömét fejezte ki, hogy közel 118-an vettek részt a napközis tábor élményekkel teli kirándulásain. Külön üdvözölte a legkisebbeket is, akik tele izgalommal és büszkeséggel foglalták el helyeiket az padban. Tájékoztatta a szülőket arról, hogy az iskola sikeresen szerepelt a Klebelsberg Központ által kiírt pályázaton. Elhangzott az is, hogy negyvenmillió forint támogatást nyert az iskola, amelyből az intézmény tetőcseréjét, energetikai korszerűsítését, az épület teljes szigetelését, ablak- és bejárati ajtócseréjét, valamint nyelvi labor létrehozását is tervezik. Az intézmény tanulóinak létszáma folyamatosan növekszik, hiszen egyre több szülő választja az iskolát gyermekének. A 2017/18-as tanévben 198 diák ült be a padokba. Ezt követően a tantestület pedagógusait mutatta be Volczné Simka Marianna, akik a tanulók munkáját fogják segíteni az elkövetkezendő évben. A beszéd után a nebulóké volt a főszerep, akik verses előadással varázsolták meg hangulatosabbá az új tanév első napját. 

   

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 151

Yesterday 548

Week 5066

Month 14052

All 673163

Currently are 193 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions