Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

HÁLADÓ ISTENTISZTELETEN A SZERENCSI GIMNAZISTÁK

A szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnáziumban június 12-én tanévzáró szentmisét tartottak. A diákok, az oktatási intézmény pedagógusai Kocsis Sándor, plébános iránymutatásával mondtak köszönetet Istennek a 2016/2017-es tanév sikereiért.  

A plébános arra kérte a jelenlévőket, hogy mindannyian legyenek hálásak az Úrnak azért, hogy épségben, egészségben együtt az iskola falai között tölthették el ez az időszakot. Az istentiszteleten a tanulók egyházi dalokat énekeltek és olvastak fel a Bibliából. Ezután minden a sportról és az egészséges életmód népszerűsítéséről szólt. A hagyományőrző napot a Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban pályázat keretében valósították meg. A tanulók nagyon jól érezték magukat, hiszen kipróbálhatták a buborék focit, a 11-es rúgást, a szumó birkózást, a gokartozást és megtudhatták azt is, hogy Kovács Kokó István, hogyan lett olimpiai bajnok ökölvívó. A tanulók közül többen arra is vállalkoztak ezen a napon, hogy kikerékpároztak Legyesbényére. 

 

 

Online televízióadás

Hirdetés

szerencsejatek logo

A Globo Televízió műsorai a FIX Televízióban:

Globo Világjáró premier: Kedd 21:00

ismétlés: Hétfő 16:30 Vasárnap 14:30.       

Megyei Híradó premier: Csütörtök 15:30

ismétlés: Hétfő 10:00 Vasárnap 14:00.

globotv tropical 1 2

Hirdetések

SFbBox by afl odds

Today 19

Yesterday 62

Week 232

Month 1083

All 128520

Currently are 51 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions