Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ELSŐFOKÚ ÍTÉLET A BORSODCHEM ZRT. KORÁBBI DOLGOZÓIVAL SZEMBEN

A Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa 2016. december 20-án hirdetett ítéletet a BorsodChem Zrt. korábbi két alkalmazottjával szemben vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben. H.M. főosztályvezetőként, D.I. csoportvezetői beosztásban dolgozott a BorsodChemnél. A terheltek éveken át jogtalan előny biztosításához, fiktív számlák kiállításához kötötték a BorsodChem fuvarmegbízásainak kiosztását. Módszerük az volt, hogy a fuvaros cég vezetőjét hamis számla kiállítására vették rá, majd amikor a BorsodChem a számlákon szereplő több millió forint összeget kifizette, azt a vádlottaknak adta vissza a cégvezető. Máskor a már teljesített szállítások fuvardíjából kértek részesedést a vádlottak. A BorsodChem Zrt.-nek 10 millió forintot meghaladó kára keletkezett.

A Miskolci Törvényszék a két vádlott bűnösségét vesztegetés, csalás és okirat-hamisítás bűncselekmények elkövetésében állapította meg, amely miatt mindkét terheltet 3 év börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra és 3 millió forint pénzmellékbüntetésre ítélte; továbbá kötelezte őket a BorsodChemnek okozott kár megtérítésére. Az ítélet nem jogerős, az ügyész a felmentő rendelkezésekkel szemben és a büntetés súlyosítása érdekében, a vádlottak és a védő elsősorban a bűnösség megállapítása miatt, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezett. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 1

Yesterday 377

Week 1

Month 1774

All 689605

Currently are 100 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions