Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ÉRTELMI FOGYATÉKOS LÁNYT KÉNYSZERÍTETTEK PROSTITÚCIÓRA

A bíróság szerint B. Cs. és D.K. vádlottak élettársak, akiknek 7 közös gyermekük született. A vádbeli időszakban 4 kiskorú gyermekükkel Miskolcon éltek. A vádbeli esetet megelőző években D. K. élettársa irányítása, felügyelete mellett rendszeres prostitúciós tevékenységgel egészítette ki a jövedelmét. 2013 júliusában a vádlottak meglátták az addig nem ismert, K. T.-t, aki értelmi fogyatékos, sodorható személyiség, ezért elhatározták, hogy prostituáltat csinálnak belőle, elviszik magukkal Kassára és a prostitúciós tevékenységből származó jövedelmét megszerzik.

Az erős testalkatú B.Cs. egyik kezével befogta a sértett száját, megragadta a fiatal nőt és a gépkocsijuk hátsó ülésére kényszerítette. K.T. megrettenve a vele történtektől, nem mert komolyabb ellenállást mutatni, így elvették a sértett mobiltelefonját is, majd a sértettet a város egyik elhagyatott részére vitték, ahol D.K. felszólította a sértettet arra, hogy közösüljön B.Cs.-vel. Ezután a vádlottak a lakásukra mentek, ahonnan egy alkalommal a sértett megpróbált elmenekülni, azonban B.Cs. utolérte, majd testszerte ököllel ütötte a fiatal nőt. A sértett kézitáskáját, igazolványait elvették, majd a vádlottak közölték vele, hogy ott marad náluk, prostituált lesz, és a gyerekeikre is vigyázni fog. Kassára érve leparkoltak a vádlottak a vasútállomásnál és közölték a lánnyal a „tarifákat”. A sértett beszállt az első kuncsaft autójába, onnan elszökött, majd a szlovák hatóságoktól kért segítséget és a magyar hatóságok közreműködésével hazajutott Magyarországra. A sértett hazatérését követően feljelentést tett a rendőrségen. A Debreceni Ítélőtábla tanácsa B. Cs.-t 6 év 4 hónap fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra, D. K.-t társtettesként elkövetett emberkereskedelem és bűnsegédként elkövetett szexuális kényszerítés miatt 4 év 8 hónap fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. (A fotó illusztráció, forrása: esnoticia.co)

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 1799

Yesterday 5052

Week 12970

Month 12670

All 794486

Currently are 91 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions